Túlélheti-e a Smer Fico és Pellegrini viszályát?

Fico vs Pellegrini
Pozsony |

Az utóbbi hetekben egyre feszültebbé vált a helyzet a Smerben. Peter Pellegrini és Robert Fico konfliktusa kiéleződött, ez pedig a pártra is komoly hatással lehet. A belső viszonyokról, a lehetséges forgatókönyvekről és a Smer jövőjéről több politológust is megkérdeztünk.

Múlt héten beigazolódott, amit korábban sejteni lehetett: Peter Pellegrini és Robert Fico közt valódi nézeteltérések vannak. A médiában ugyan korábban is felröppentek olyan hírek, hogy a Smer elnöke és alelnöke nem szívelik egymást, de ezt nyíltan egyikük sem erősítette meg.

A 2020-as parlamenti választás azonban fordulatot hozott. A Smer veresége után Pellegrini egyre kevésbé állt ki a pártelnök mellett. Előbb bejelentette, hogy indul a Smer elnöki székéért, majd a helyzet odáig fajult, hogy nyilvánosan is felszólította Ficót a távozásra.

A Smer elnöke nem hagyta szó nélkül a dolgot, úgy fogalmazott, hogy a pártnak valóban változásra van szüksége, de igazi harcosok kellenek, nem pedig „teoretikusok” és „vérző szívű liberálisok”. Hozzátette: egyáltalán nem tervezi elhagyni pártját, amelyre úgy tekint, mintha már a saját gyereke lenne.

A belső konfliktus a Smer elnökségét is megosztja, egyre inkább úgy tűnik, hogy a párt két táborra szakad. Pellegrini sajtótájékoztatóin általában jelen van Richard Raši vagy Denisa Saková, Fico mellett pedig Juraj Blanár vagy Erik Tomáš szokott kiállni. A párt regionális szervezeteinek hozzáállása sem egységes, állítólag a besztercebányai és a kassai pártstruktúra már beállt Pellegrini mögé.

Peter Pellegrini

Ki nyeri a csatát? 

Lapunk több politológust is megkérdezett arról, kettejük közül ki kerülhet ki győztesen a politikai párharcból.

Érdekes

A cikkben megszólaló szakértők

  • Grigorij Mesežnikov, a Közéleti Kérdések Intézetének (IVO) elnöke
  • Pavol Baboš, a Comenius Egyetem Politológia Tanszékének oktatója
  • Aneta Világi, a Comenis Egyetem nemzetközi kapcsolataiért felelős dékánhelyettese, politológus

Grigorij Mesežnikov, az IVO társadalomkutató intézet vezetője szerint a Smer elnöke továbbra is Robert Fico marad.

„Kettejük közt az a különbség, hogy Ficónak valóban nincs más választása, csak a Smer elnökének maradni. Igaza van abban, hogy neki már nincs hova mennie, egyszerűen fel kellene hagynia a politizálással. Pellegrininek viszont megvan a lehetősége, hogy a támogatóival együtt elhagyja a pártot, és máshol folytassa a karrierjét”

– mondta lapunknak az elemző.

Hasonlóan vélekedik Pavol Baboš, a Comenius Egyetem Politológia Tanszékének oktatója is.

„Úgy gondolom, hogy Robert Fico marad a pártelnök. Peter Pellegrini kiállásaiból nekem úgy tűnik, már elfogadta, hogy saját pártot kell alapítania, ha a politikai élet csúcsán szeretne maradni”

– közölte a szakember.

Pellegrini így is nyerhet...

Peter Pellegrini távozása azonban nem feltétlenül jelenti azt, hogy rosszul jött ki a Ficóval való konfliktusból. A Focus közvélemény-kutató ügynökség nemrég készített felmérésében azt vizsgálták, hogy az emberek hány százaléka támogatná a Pellegrini által alapított pártot. Az adatok azt mutatják, hogy az exminiszterelnök pártja a szavazatok 21,4 százalékát szerezné meg, vagyis alig maradna el a legerősebb OĽaNO-tól. A Smer támogatottsága azonban ebben az esetben megfeleződne, a választók 9,6 százaléka támogatná a pártot.

Talán ez is közrejátszik abban, hogy Pellegrini a nyilvánosság előtt sem zárta ki a távozás lehetőségét, és azt is kijelentette, hogy hamarosan ismerteti a jövőjével kapcsolatos döntését.

Peter Pellegrini

...mert nem lenne egyedül

Pellegrini esetleges pártjáról Aneta Világit, a Comenius Egyetem politológusát is megkérdeztük.

„Peter Pellegrini még mindig az előző miniszterelnökségéből profitál. A közvélemény pozitívan tekint rá, a felmérésekben rendre a második legmegbízhatóbb politikusnak tartják. Ráadásul nem egyedül vágna bele az új projektbe, a Smer több tapasztalt politikusa is megígérte, hogy csatlakozik hozzá, ami nagyon fontos, hiszen a program mellett minden pártnak szüksége van személyi erősítésre is”

– vélekedett a politológus.

Hozzátette: további érv az új párt megalapítása mellett, hogy Pellegrini jelenleg parlamenti képviselő, így pedig kifejezetten nagy médiaérdeklődés övezi a tevékenységét, amelyet akár fel is használhat a szavazói preferenciák megszerzésére.

Peter Pellegrini

Drucker pártja nem tét

A politológus ezzel arra is utalt, hogy Pellegrininek nem lenne érdemes Tomáš Drucker pártját, a Dobrá voľbát választania. Mivel a két politikus köztudottan jó kapcsolatot ápol, ezért a médiában felmerült, hogy Pellegrini a távozása után beléphetne akár Drucker pártjába is. Ennek a lépésnek azonban Grigorij Mesežnikov szerint sem lenne értelme.

„Peter Pellegrini úgynevezett politikai súlya többszöröse Druckerénak. Minek állna össze egy elbukott politikussal, akinek a parlamentbe sem sikerült bejutnia? Valószínűtlen ez a feltevés”

– jelentette ki az IVO elnöke.

Hasonlóan fogalmazott Pavol Baboš, aki saját bevallása szerint jelenleg nem lát egyetlen olyan parlamenti pártot sem, amelybe Pellegrini beléphetne, épp ezért valószínűnek tartja, hogy sajátot alapít.

Mi lesz a Smerrel?

A Focus-felmérés adatai azt mutatják, hogy Pellegrini távozása nagyban meggyengítené a Smert. Így felmerül a kérdés, hogy mi lesz a párttal, ha a korábbi miniszterelnök mellett további jelentős politikusok is a távozás mellett döntenek.

Az általunk megkérdezett politológusoknak ebben egységes a véleményük: rövid távon egyértelműen túléli a párt.

„Egy tízéves előrejelzéssel kapcsolatban azonban már jóval óvatosabb lennék”

– mondta Aneta Világi. Pavol Baboš szerint attól függ a párt sorsa, hogy a 2024-es választásig mennyi fontos politikust lesz képest megtartani.

Robert Fico

A szakértők akár azt is el tudják képzelni, hogy a Smer még Robert Fico távozását is túlélheti.

„Elképzelhető, hogy a Smerrel nem az történik, ami az SDKÚ-val történt Dzurinda távozása után, vagy a HZDS-szel Mečiar távozása után”

– tette hozzá Baboš.

Mesežnikov szerint viszont a Smer Fico után már jóval gyengébb párt lesz.

„Ne feledjük, hogy a Smer szavazóinak többsége még mindig nagyon megbízható politikusnak tartja őt”

– közölte az IVO vezetője.

Érdekes

Összegezve a politológusok véleménye:

  • A Smer elnöki pozíciójáért folytatott harcból valószínűleg Robert Fico kerül ki győztesen. A háromszoros miniszterelnöknek ez az egyetlen esélye, hogy a politikában maradhasson, ezt ő maga is elismeri.
  • Pellegrini távozása a Smerből igencsak valószínű. Ráadásul ez nem jelenti azt, hogy a Ficóval való konfliktusnak ő az egyértelmű vesztese, hiszen az általa alapított párt a Smert jelentősen meggyengítheti.
  • A politológusok szerint nagyobb az esélye, hogy Pellegrini saját pártot alapít, mint az, hogy már egy létező pártba lép be. A médiában felmerült a Tomáš Drucker vezette Dobrá voľba is, de ezzel Pellegrini inkább vesztene.
  • A szakértők egyetértenek abban, hogy a Smer rövid távon túlélheti a belső konfliktust, de hosszú távon már nem biztos. Sok függ attól, milyen politikusok hagyják el a pártot Pellegrini kedvéért.
  • Az elemzők abban is egyetértenek, hogy a Smer nem „egyszemélyes párt”, vagyis akár Robert Fico távozását is túlélheti. Ez azonban valószínűleg nagyon legyengítené a Smert.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?