Közélet

Továbbra is hetente kell tesztelni a beoltatlan munkavállalókat

Egy tárcaközi megállapodás értelmében továbbra is kötelező a munkahelyeken hetente tesztelni az oltatlan munkavállalókat, ez a szabály nem változik – közölte a Közegészségügyi Hivatal (ÚVZ), amely hétfőn (január 17.) délután tette közzé a szerdától érvényes új rendeleteket.
author
TASR

2022. január 19. 21:00

koronavírus
- TASR/AP-felvétel

A hivatal tájékoztatása szerint a be nem oltott munkavállalókra vonatkozó szabály legalább január végéig érvényben marad.

„A tesztelési kötelezettség nem vonatkozik azokra a személyekre, akik valamilyen okból nem kaphatnak oltást, ezt azonban az egészségügyi minisztérium rendelkezése értelmében hivatalosan igazolniuk kell" – közölte a hivatal.

Támogassa az ujszo.com -ot

Úgy vagyunk az újságírással, mint a hivatásos zenészek: fellépünk naponta a „kőszínházban", elegáns ruhában a hűséges, bérletes közönségünk előtt, vagyis eljuttatjuk a postaládákba, árushelyekre nyomtatott napilapként a fizetős Új Szót. És mondhatjuk azt, hogy kiállunk a mélyen tisztelt publikum elé a korzón is, kicsit könnyedebben szórakoztatjuk, elgondolkodtatjuk a közönséget, érzelmeket kiváltva az erre járó tömegből. Ez az előadás pontosan olyan szenvedélyes, mint a kőszínházi fellépés, ugyanúgy sok munkával jár, mégis ingyenes. Ha tetszett, hálásan fogadjuk adományát, amit a jelképes hegedűtokba helyezhet. Eddigi felajánlásait is szívből köszönjük az új hangszerekhez, a zenekar bővítéséhez, a repertoár kiszélesítéséhez: az ujszo.com naprakész működtetéséhez.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
Andrej Doležal

Doležal: Fontosabb dolgunk is van, mint a Komárom–Pozsony vasútvonal

gyerekkórház

Gyermek-kardiocentrum – Több ezer gyermek életét mentette már meg

Volodimir Zelenszkij

Zelenszkij azzal vádolja Macront, hogy engedményeket tenne Oroszországnak

koronavírus Észak Korea

Százezrével fertőződnek meg az emberek koronavírussal Észak-Koreában

Kálvária

A kálváriadombról madártávlatból ismerkedhet Lévával

ukrajna háború

Ukrajna vasúthálózatának közel negyedét semmisítette meg az orosz hadsereg

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.