Közélet

Tóth: Bödör a smeres politikusokat is figyeltetni akarta, Kočner Kováčikon keresztül próbált szabadulni a börtönből

Peter Tóth szerint Norbert Bödör a Kuciak-gyilkosság után figyeltetni akarta azokat a smeres politikusokat, akik nem voltak benne a párt kemény magjában.
ÚJ SZÓ ONLINE

2020. január 15. 15:48

Frissítve
Peter Tóth
Peter Tóth - TASR-felvétel

Tóth állítása szerint azután találkozott Bödörrel, miután Kočnert őrizetbe vették.

Kočner tudni akarta, hogy Bödör meg tudná-e neki mondani Dušan Kováčik speciális ügyészen keresztül, hogy mekkora az esélye a szabadon bocsátásának.

Bödör ekkor kérdezett rá, hogy létezik-e még a megfigyelő csoport, mert bár ő fizetett érte, semmit nem látott a munkájukból. Tóth elmondta, hogy már feloszlatták a csoportot, de odaadhatja Bödörnek az anyagokat.

Bödör erre azt mondta, őt ez annyira nem érdekli, az viszont igen, hogy újra lábra lehet-e állítani a csoportot. Csakhogy ezúttal nem újságírókat, hanem politikusokat kellett volna megfigyelniük. Nemcsak ellenzékieket, hanem smereseket is.

Tóth azt válaszolta, hogy megvizsgálják a dolgot, de aztán nem lett belőle semmi.

Bödör azt is mondta Tóthnak, hogy van egy helyisége, ahol politikusok találkozgatnak, és ami be van kamerázva. Tóthtól azt kérdezte, hogy a csapatával ki tudná-e ott cserélni az SD kártyákat.

Tóth szerint Bödör azt is tudta, hogy elkapják a Kuciak-gyilkosság elkövetőit, mert beszélt neki erről a NAKA több tagja és a Smer belső vezetése is.

Tóth azt is elmondta, hogy Kočner Mojmír Mamojkánál, az alkotmánybíróság bírájánál is próbálkozott, hogy ki tudjon szabadulni. Tóth állítólag meglátogatta Mamojkát annak házában, és átadott neki egy borítékot.

(dennikn)

Támogassa az ujszo.com-ot

Rengeteg hírrel bombáznak minket különböző portálok, s nem könnyű felismerni a valódi- és álhíreket. Ezért is fontos, hogy olyan weboldalakról tájékozódjunk, amelyek megbízható, korrekt információkat nyújtanak.

Az ujszo.com szerkesztőségében minden nap azért dolgozunk, hogy Önök kizárólag ellenőrzött, valós híreket kapjanak weboldalunkon. Ennek biztosítása meglehetősen költséges. Mi viszont szeretnénk, hogy minden kedves olvasónk hozzájuthasson az ellenőrzött információkhoz, ez azonban az Önök anyagi segítsége nélkül hosszú távon nem lehetséges.

Ezért kérjük olvasóinkat, hogy járuljanak hozzá az ujszo.com működéséhez. Számítunk Önökre. Önök is számíthatnak ránk.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
határ

Péntekig véglegesen eldől, hogy vörös lesz-e Magyarország és Ausztria

Marek Krajčí

Krajčí: Hetente mintegy 20 százalékkal nő a fertőzöttek száma

koronavírus

Távolságtartás, kézmosás, szájmaszk

A vártnál gyengébb GDP-növekedés?

Elmarad a nagy zuhanás

Richard Sulík

Sulík a gazdaság lekapcsolása helyett inkább a határok védelmét erősítené

gleccser

Csaknem mínusz 70 Celsius-fok volt az északi féltekén mért eddigi legalacsonyabb hőmérséklet

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.