Már 26 ezren vesztettek pert, de csak Šutaj Eštok ügye után módosítaná a törvényt a Hlas

Matúš Šutaj Eštok

A párt szerint a törvényben van a hiba, nem a belügyminiszterben. 

A Hlas törvénymódosítást javasol Matúš Šutaj Eštok (Hlas) bírósági ügye miatt, aki úgy veszített pert, hogy nem tudott róla, tájékoztatott a Denník N. A belügyminiszter ugyanis „elfelejtette” megnézni a hivatalos elektronikus postáját, és nem tudott az ellene folyó személyiségi jogi perről. A javaslatról Richard Raši, a Hlas alelnöke, a parlament elnöke beszélt. A Hlas ezzel arra a helyzetre reagál, amelybe saját hibájából került a pártelnök és belügyminiszter, Matúš Šutaj Eštok. 

„Nemcsak a miniszterről van szó, hanem több ezer emberről, akiket ez érinthet”

 – állítja Richard Raši.   

Šutaj Eštok a Ján Čurilla és társai által indított pert vesztette el, miután a bíró mulasztási ítéletet hozott ellene. A miniszter ugyanis nem reagált a keresetre, sőt a bírósági ítéletet sem vette tudomásul, mert nem ellenőrizte az elektronikus postafiókját.

Ezzel a miniszter nincs egyedül, az igazságügyi minisztérium adatai szerint eddig több mint 26 ezer ember veszített pert a mulasztási ítélet miatt. A Hlas azonban csak most, Matúš Šutaj Eštok elítélése kapcsán lépett. 

A bíróságok már 2016 óta csak elektronikusan kommunikálnak a pereskedő felekkel, ha van nekik hivatalos elektronikus postacímük.

Raši szerint a bíróság döntése azt mutatja, hogy a törvényekben van a hiba. „A törvényben van egy rés, ami bárkit elnyelhet. Ma a minisztert, holnap egy tanárnőt, azután egy vállalkozót vagy nyugdíjast. Előfordulhat, hogy valaki nem vesz észre valamit, és emiatt elveszítheti a vagyonát vagy a becsületét” – tette hozzá Raši. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?