Töretlen az otthoni munkavégzés népszerűsége

home office k

Egykor legfeljebb kivételes helyzetekben fordult elő ilyesmi, néhány éve azonban teljesen természetes, hogy a munkavállalók egy része otthona kényelméből dolgozik. A korábban absztrakt fogalomként ismert távmunka mostanra több vállalatnál is az alapfeltételek közé tartozik.

Már 5 év telt el azóta, hogy a világjárvány az élet minden területén, így a munkaerőpiacon is komoly felfordulást okozott. Az alkalmazottak jelentős része, így még az olyan ágazatokban tevékenykedők is távmunkára kényszerültek, akik esetében korábban teljesen lehetetlen, valamint elképzelhetetlen lett volna az otthonról történő munkavégzés. Mostanra azonban a dolgozók többsége nemcsak megszokta, de meg is szerette ezt a furcsa felállást. Emiatt sokak számára máig kiemelten fontos, hogy a továbbiakban is lehetőségük legyen rá, hogy otthonról dolgozzanak.

A távmunkában működők aránya egyébként péntekenként a legmagasabb, a munkahét kezdetén azonban a legtöbb alkalmazott az irodából dolgozik, derül ki a Focus legfrissebb felméréséből, amely a 365.invest megrendelésére készült.

Csökkenő lelkesedés

„Az adatgyűjtés igazolta, hogy a távmunkában is felfedezhető egyfajta rutin. Mivel a különböző értekezletekre és megbeszélésekre általában a hét első napjaiban került sor, így vezetői utasításra, esetleg egyéni döntések értelmében, ekkor tartózkodnak a legtöbben személyesen a munkahelyükön” – hangsúlyozta Radko Rozum, a 365.invest értékesítésért és termékfejlesztésért felelős vezetője. Rozum arra is kitért, hogy a hétfőnként tapasztalható lendület általában még kedden, esetenként pedig szerdán is kitart, csütörtöktől azonban folyamatosan csökken a fizikailag is megjelent munkavállalók száma, péntekenként pedig a legtöbb iroda kong az ürességtől.

Új feltételek

A megváltozott helyzethez a vállalatok is alkalmazkodtak, így a legtöbben mostanra képtelenek lennének teret és lehetőséget biztosítani arra, hogy minden alkalmazott egyszerre legyen jelen a munkahelyén. Ez elsősorban annak tudható be, hogy a cégek zöme az úgynevezett rugalmas, közös munkaterületek mellett tette le a voksát.

A modell lényege, hogy egy-egy személy nem rendelkezik saját asztallal, több kolléga forgóban folyamatosan váltja egymást. Az optimalizáció ezen formája pedig mindenki számára előnyös, hiszen a munkáltatók csökkenthetik a költségeiket, a dolgozók pedig nem veszítik el az otthoni munkavégzés lehetőségét, mivel a vállalatoknak is érdekében áll, hogy az alkalmazottaik az idejük egy részét a központtól távol töltsék.

(td)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?