Topográfiák, topogások a téridőben – alkalmi napló

CSANDA GÁBOR

Ma van a költészet napja. Ha ezt a majdani megjelenéshez képesti mához visszafogalmazom, akkor szerdán volt a költészet napja. Furcsa érzés az esedékes jövőt múltként elképzelni, különösen egy naplóban. Alkalmiságát is ez adja, ez a még nem jövő, még nem múlt, ez a mai, esendő magánpillanat.

Melyhez az első színt (a reggeli első csésze feketéhez) Tőzsér Árpád adta. Hallgatom őt a Pátria rádióban, félúton egy kórház és a munkahely között: olyan a hangja, mint élőben, mintha velem szemben ülne. Lakásának alaprajza kísértetiesen hasonlít Koncsol Lászlóéra, mindkét nappali délre, délnyugatra néz, mindkét dolgozószoba északra, északkeletre. Mondja (Tőzsér), hogy mi a jó a költészetében: amit még csak eztán ír, abban leli majd igazi nagy kedvét. De úgy mondja, mintha nem volna megírva, mintha csak kotta volna előtte, szünetjelekkel, improvizációkra alkalmas helyekkel. Utána a Petőfin megzenésített Babits-vers (Harcsa Veronika), ez már útközben, a betegesen zsúfolt Lazaret utcán, parkolóhelyet keresve, araszolva, dögledezve („fúl a cseléd, liheg a gazda”). Talány ez a város. Hogy miért ragaszkodik hozzá az ember, hogy mégis mért? Tóth Laci említi egy helyütt, hogy az írók közül Pozsonyban már csak azok maradtak, akik nem itt születtek.

A két oroszlánnál (a rendőrség épületénél) fordulok, a szemközti sarkon órás. Pavel Vilikovský könyvét olvasom, a véletlen folytán magyarul (A gonosz önéletrajza; Hizsnyai Tóth Ildikó nagyon jó fordításában), ennek első regényében a Jozef Karsten fedőnevű ügynök épp ezen a sarkon leskelődik, s itt pillantja meg tartótisztjét. A regény ideje (1948) szerint itt, az órás helyén papírbolt volt. A mosonmagyaróvári könyvtár ismertetője szerint a „férfi megkísérli elhagyni az országot, de az állambiztonságiak hamarosan megtalálják egy, az orosz zónában húzódó kis osztrák faluban, nem messze Bécstől. Visszahurcolják Pozsonyba, és azzal zsarolják, hogy a kezükben van a felesége és a fia. Karsten úgy dönt, hogy felveszi a harcot, és felkeres egy-két befolyásos »barátot«, hogy a segítségüket kérje”. Nagyszerű regény, de nem erről szól. Vagy erről, de nem így: a topográfia pontos, az iránytű nem: a Jozef K. tragikusan rövid magánya című szöveg főszereplője a barátait nem segítségkérés végett keresi föl sorra. Nem veszi fel a harcot, egyáltalán: semmit se vesz fel, csak amit a titkosrendőrség felvétet vele.

A HVG húsvéti számában Götz Aly fejtegeti, hogy Berlinben a 19. század végén a lakosság 80 százaléka még analfabéta volt. A németek újkori (második világháború utáni) nagy adottsága, ezt már én gondolom, hogy szembenéznek a múltjukkal. Úgy értem, magukkal néznek farkasszemet, nem pedig a körülményekkel. Az 1947-ben született német történész még hozzáteszi: „A német családokban az volt az elterjedt nézet, hogy az olvasás tönkreteszi a szemet. Ezt még én is hallottam gyerekkoromban.” Ami már a szembenézésnek egy magasabb foka, ez az önostorozás, a rossznak ez a makacs felvállalása már-már túlzásnak tűnik. De nem az mégsem. A nagyság jele. Abban a kistérségben, mely körülvesz, ritkán tapasztalok hasonlót. Itt a legtöbb ember gyónás közben is másokat szapul.

Szombaton Vas megyében kirándultunk Liszka Györgyivel. Várok valamit ettől az úttól: szokásos húsvéti bolyongásaink derűs pillanatait, valamint hogy ezúttal nem tévedünk el sehol, mert műholdas navigátor vezet, s talán (ha lehet még egy kívánság) némi berzsenyis hangulatot, de nem. Egy biztos pont van az ember életében, s az közvetlen az ember mellett ül. Nézzük a lassan múló tájat, a különös helységneveket, Ostffyasszonyfa, Zsédeny, Sótony, Nyőgér. Ez a ház eladó feliratú táblák, ablakig, ereszig, padlásszobáig vizes házfalak. Esik, és az eső jótékonyan fátyolt ereszt az anyaország megviselt arca elé, és még így is el-elfordítjuk a tekintetünket, mintha illetlenségen kapnánk magunkat. A visszaút szebb, mert süt a nap, szebbek már a falvak is, s végre Pozsony, ahol húsvéthétfőn is nyitva a könyvesbolt, s ahol is hosszas egyeztetés után végül egy Kosáryné Réz Lola-regényt vásárolunk. A pénztárnál magyarul szolgálnak ki.