A kormányzati ciklus négy évről öt évre való meghosszabbításához alkotmányos többségre van szükség a parlamentben, tehát politikai paletta nagy részének támogatnia kell. És csak a következő ciklusra vonatkozna – jelentette ki a kormány szerdai ülése előtt Erik Tomáš (Hlas) munka-, szociális és családügyi miniszter.
Tomáš: A kormányzati ciklus meghosszabbításához alkotmányos többségre van szükség
„Ha a pártok nagy része megegyezik a választási törvény és a ciklus hosszának módosításában, ám legyen, de ha nem, akkor nincs miről beszélni” – mondta Tomáš.
Richard Takáč (Smer) földművelési és vidékfejlesztési miniszter egyetért azzal, hogy négy év nem elég a tervek megvalósítására és a projektek befejezésére. „Miniszterként és korábbi megyei képviselőként is ezt állítom” – mondta Takáč. „Amikor új ember kerül egy minisztérium, de akár egy megye vagy település élére, egy évig csak tájékozódik, utána van két éve a megoldásokra, az utolsó év pedig már választások előtti év” – mondta, és például a hosszadalmas államigazgatási folyamatokra hivatkozott.
Tibor Gašpar (Smer), a parlament alelnöke kedden (október 16.) jelentette ki, hogy támogatná az ötéves kormányzati ciklus bevezetését, de ez csak az ő magánvéleménye. Szerinte négy év nem elég a kormányprogram teljesítésére.
Ezt olvasta már ?
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.