Több párt elnök nélkül maradt a koronavírus miatt, halasztódnak a kongresszusok

Bugár Béla

Több párt kénytelen volt elhalasztani tisztújító kongresszusát a koronavírus-járvány miatt, ezért számos politikai tömörülés hosszabb időre elnök nélkül marad.

Az SaS elhalasztotta április 25-re tervezett kongresszusát, a pártban nem lesz tisztújítás, mivel Richard Sulíkot 2019 szeptemberében további négy évre választották meg pártelnöknek.

Hasonló a helyzet a Sme rodinában is. „Nem lesz kongresszus, amíg nem rendeződik a helyzet, nem akarunk online konferenciát tartani. Ha majd megtartjuk a közgyűlést, úgy tudom, a pártelnökválasztás is terítéken lesz” - mondta a TASR-nek Peter Pčolinský, a Sme rodina alelnöke.

A Za ľudínál sincs kitűzve a kongresszus dátuma, Juraj Šeliga alelnök szerint egyelőre nem is foglalkoztak azzal, hogy lesz-e pártelnökválasztás. Andrej Kiska, a Za ľudí elnöke egészségi okokból lemondott képviselői mandátumáról, a kormányalakítási tárgyalásokon Veronika Remišová, a párt alelnöke helyettesítette.

Az OĽaNO-ban 2019 októberében volt tisztújítás, újabb négy évre megválasztották pártelnöknek Igor Matovičot.

A Smer-SD is tervezett a választás utánra országos kongresszust, de Ján Mažgút szóvivő szerint a rendkívüli helyzet miatt most egyáltalán nem foglalkoznak azzal, hogy mikor fogják megtartani. Mažgút arról nem nyilatkozott, hogy a kongresszuson terítékre kerül-e a pártelnökválasztás. Robert Fico, a Smer-SD elnöke a választás után azt nyilatkozta, ezzel a kérdéssel majd a kongresszuson fognak foglalkozni a küldöttek.

A sikertelen parlamenti választás után a lemondások miatt pártelnök nélkül maradt a Híd, a Spolu, a Progresszív Szlovákia (PS) és a KDH is. A Híd áprilisra tervezett tisztújító kongresszust, új dátum egyelőre nincs.

Silvia Hudáčková, a Spolu szóvivője azt mondta, a tagság fog szavazni arról, hogy tartsanak-e online kongresszust, vagy egy későbbi időpontban legyen az országos közgyűlés. A Progresszív Szlovákia még szintén nem tűzte ki a tisztújító kongresszus időpontját.

A KDH már kénytelen volt elhalasztani márciusra tervezett kongresszusát, a tagok online szavaztak az alapszabály módosításáról. A KDH tisztújító kongresszusa június 20-án lesz.

Az SNS közgyűlésének tervezett dátuma május 9., pártelnököt és elnökséget is választanak a küldöttek. Zuzana Škopcová, a párt szóvivője elmondta, a jelenlegi elnökség a közgyűlés szeptemberre halaszását javasolja, de erről még nem született döntés, egyelőre érvényes a májusi időpont.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?