Volodimir Zelenszkij Ungváron tárgyalt Robert Ficóval
Több mint egy órát tárgyalt Fico és Zelenszkij, az ukrán elnök szerint az orosz olajnak és gáznak nincs jövője
Befejeződött Robert Fico kormányfő és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök találkozója az ukrán média szerint, amelynek egyik fő témája az energetikai infrastruktúra volt. Az ukrán elnök szerint az orosz kőolajnak és földgáznak nincs jövője, Fico elismerte, hogy a Barátság kőolajvezeték legitim célpontja az ukrán hadseregnek. A két vezető nem értett mindenben egyet.
Az Ukrinform ukrán hírügynökség szerint Zelenszkij megköszönte Ficónak a látogatást, amely szerinte tárgyilagos hangnemben zajlott.
Fontos, hogy ez a párbeszéd létezik, folytatni fogjuk
– mondta Zelenszkij.
A megbeszélésről Volodimir Zelenszkij a közösségi médiában tájékoztatott. „Tájékoztattam a szlovák miniszterelnököt a tegnapi beszélgetésünkről Donald Trump elnökkel, valamint a „tettre készek koalíciója” vezetőivel folytatott munkánkról, amely a béke előmozdítását, Ukrajna biztonságának garantálását és Európa biztonsági architektúrájának megerősítését célozza”
– írta Zelenszkij. Szerinte Szlovákia sem fog kimaradni ebből a folyamatból.
Tárgyaltak az orosz energiaexportról is.
Külön és fontos témát jelentett Európa energiaifüggetlensége – az orosz olajnak, éppúgy mint az orosz gáznak, nincs jövője
– jelentette ki Zelenszkij.
Szlovákia támogatja Ukrajnát az Európai Unió felé vezető útján. „Egyetértünk abban is, hogy Ukrajnának és Moldovának együtt kell tovább haladnia az uniós tagság felé” – írta Zelenszkij. Szerinte ugyanilyen fontos, hogy a gazdasági, energetikai és infrastrukturális kérdésekben folytatott kétoldalú együttműködés a régiónkban erősítse a két ország kapcsolatait.
A szlovák-ukrán kapcsolatok javulásra vannak ítélve
Nem mindenben értett egyet Robert Fico és Volodimir Zelenszkij az első hivatalos, kétoldalú tárgyalásain, de megegyeztek, hogy a párbeszédet folytatni fogják. „Nem mindenben értünk egyet, de Szlovákia és Ukrajna közötti kapcsolatok jobb és minőségibb jövőre vannak ítélve” – jelentette ki Robert Fico szlovák miniszterelnök Ungváron, miután találkozott Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel. A szlovák és az ukrán vezetők megállapodtak abban, hogy a lehető leghamarabb megszervezik a két ország kormányának már negyedik közös ülését, amely október 20-án Szlovákiában valósulhat meg.
Kiemelte, hogy Zelenszkij elnökkel megállapodtak a kölcsönös kapcsolatok fenntartásában.
Egyes kérdésekben eltérő a véleményünk, de ilyen a világ. Tiszteljük egymást, és meghallgatjuk egymást
– tette hozzá Robert Fico.
Fico: a legitim célpontok elleni támadás árt Szlovákiának is
Fico elismerte, hogy a Barátság kőolajvezeték legitim célpont az ukrán hadsereg számára.
A legitim célpontok elleni katonai támadások Szlovákiának is ártanak. Figyelemmel kell lennünk más országok érdekeire is, amelyek részei a nemzetközi energiahálózatnak
– jegyezte meg a szlovák kormányfő, hozzátéve, hogy Szlovákia nem akar része lenni semmiféle játéknak az energetika terén. Ukrajna augusztusban többször is támadta a Barátság kőolajvezetéket, ami miatt több napra leállt az orosz kőolaj szállítása Szlovákiába. Ukrajna januártól az orosz földgázt sem engedi át Szlovákiába.
Minden olyan energetikai döntést meghozunk, amely a szlovák szuverén politika számára előnyös. És ebben a felfogásban nagy szerepe van Szlovákia és Ukrajna együttműködésének is
– tette hozzá Fico.
„Jó, baráti szomszédi kapcsolatok, jó és igazságos béke, mielőbbi fegyverszünet és európai perspektíva – ez az a négy dolog, amit kapcsolatainkban kívánunk” – jelentette ki Robert Fico, aki felajánlotta az ukrán elnöknek Szlovákia minden tapasztalatát az Európai Unióhoz való csatlakozási folyamatból.
Jöhet gáz és kőolaj Ukrajnán keresztül, de nem orosz
Robert Fico október 20-án Szlovákiában közös szlovák-ukrán kormányülést tervez, amelyre most hívta meg az ukrán felet. „A mi csapatunk már dolgozik a közös kormányülés témáin" – jelentette ki Fico.
Fico szerint nem volt a Putyinnal folytatott tárgyalások témája, hogy Szlovákia gátolja Ukrajna energiaellátását, helyezze energiablokád alá az országot. „Semmi ilyenről nem beszéltünk Putyinnal” – jelentette ki Fico. A szlovák kormányfő nem reagált Trump felhívására sem, aki arra szólította fel általában az európai vezetőket, hogy szakadjanak el az orosz energiahordozóktól, mert ezzel Putyin háborúját támogatják.
Zelenszkij megköszönte Szlovákiának, hogy más országokkal együtt segíti Ukrajna energiaellátását, amikor Oroszország támadásai miatt az ukrán energiaellátás nehézségekkel küzd.
„Készek vagyunk Ukrajnán keresztül biztosítani Szlovákia kőolaj- és földgázellátását, de nem orosz kőolajjal és orosz földgázzal. Készen állunk közös energetikai projektekre”
– jelentette ki az ukrán elnök. A közös energetikai projekteket szerinte majd a szlovák-ukrán kormányülésen tárgyalhatják meg.
A megbeszélés eredményeiről a vezetők közös sajtótájékoztatón számoltak be, de azt nem közvetítették élőben. A szlovák miniszterelnök legutóbb 2024 októberében járt Ukrajnában, amikor Ungváron közös ülést tartott a szlovák és az ukrán kormány, de Zelenszkijjel kétoldalú megbeszélésen még nem találkozott. Az ukrán elnök a találkozó előtt Antonio Costával, az Európai Tanács elnökével is tárgyalt.
A szlovák delegáció tagja volt Ungváron Denisa Saková miniszterelnök-helyettes és gazdasági miniszter, valamint Juraj Blanár kül- és európai ügyekért felelős miniszter is. Az ukrán elnököt Julija Szviridenko miniszterelnök kísérte.
A szlovák fél mindenekelőtt a Barátság kőolajvezeték biztonságáról szeretne megegyezni Ukrajnával, az ukrán hadsereg ugyanis augusztus folyamán többször is lőtte a vezetéket. Ficónak ugyanilyen fontos az orosz gázbehozatal, amely ugyancsak Ukrajnán keresztül érkezik.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.