Teljesen elmérgesedett Fico konfliktusa az EP egyik vizsgálóbizottságával

eubiz

Bő egy hét alatt két európai parlamenti vizsgálóbizottság is megjelent Szlovákiában: az egyik az uniós alapok felhasználása, a másik a jogállamiság kapcsán vizsgálódott. Amint kritizálni kezdtek, Robert Fico (Smer) kormányfő visszatámadt: a bizarr szópárbajban feltűnt a titkosszolgálat és a politikai bérgyilkosság fogalma is.

Az első európai parlamenti delegáció Tomáš Zdechovský, a cseh kormánypárti kereszténydemokrata KDU-ČSL EP-képviselőjének felügyelete alatt érkezett az országba, és az uniós projektekkel kapcsolatos csalások elleni fellépés és megelőzés témájában vizsgálódott. Nem túl sok sikerrel: a hatóságok nem tudtak megfelelő magyarázatot adni több visszaéléssel kapcsolatos megjegyzésre sem. Ezt követte az úgynevezett Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottság (LIBE) négytagú küldöttsége, amely a jogállamiság és demokrácia területeit vizsgálta.

Elmérgesedő (v)iszony

Az első bizottság ténykedésével kapcsolatban először csak óvatos, semleges hírek láttak napvilágot, de minél tovább tartott a vizsgálódás, annál inkább bekeményített mind a két fél a nyilatkozatok terén. Tomáš Zdechovský, a delegáció vezetője az első megnyilvánulásaiban még megengedő hangot ütött meg – a rossz helyre irányuló támogatások számon kérésének fontosságáról beszélt, valamint arról, hogy Szlovákiát ennek ellenére nem fenyegeti az uniós forrásvesztés veszélye. Aztán valami eltörött.

Robert Fico miniszterelnök nem tárgyalt a bizottsággal, Matúš Šutaj Eštok belügyminiszter és Tomáš Taraba környezetvédelmi miniszter pedig állítólag „példa nélküli” módon átlépett a kijelentéseivel egy határt. Zdechovský később arra is panaszkodott, hogy érzése szerint Szlovákiában tartózkodása alatt folyamatosan szemmel tartották a titkosszolgálatok.

Ezen a ponton Fico is megszólalt, és nem volt benne sok köszönet: a miniszterelnök vasárnap már arról beszélt, hogy a különc, „politikai bérgyilkosként” ténykedő képviselő egy olyan küldöttséget vezetett, amit nem véletlenül küldtek Szlovákiába – az ellenzék megrendelésére érkezett az országba. Zdechovský a közösségi médián keresztül válaszolt, egy pszichiáter felkeresését ajánlotta a szlovák miniszterelnöknek, valamint gyógyszercserét, sok pihenéssel és citromfűteával. Az EP-képviselő a megsokasodott fenyegetések miatt egyben rendőri védelmet is kért a hatóságoktól.

Jogállamisági repeta

Érdekes módon Fico viszonya az aktuális, Szlovákiában ténykedő bizottsággal nem mérgesedett el ennyire radikális módon – legalábbis egyelőre. A kormányfő a LIBE csoportját személyesen is fogadta és sajtótájékoztatót tartott a megbeszélést követően – elmondása szerint ez a csoport nem „piszkos ellenzéki politikát” követ a ténykedésével és nem is provokációs céllal érkezett.

Fico a múlt heti, Zdechovský-vezette küldöttség munkájában különösen kifogásolta, hogy a cseh EP-képviselő párhuzamot vont az agrártámogatások kedvezményezettjei és a Kuciak-gyilkosságot megszervező oligarchák között, bizonyítékok nélkül, áthágva az elemi illemszabályokat is.

Fico szerint a LIBE képviselői tiszteletben tartották, hogy a szlovák kormány meglátása szerint nem sérülnek a jogállamiság intézményei egyetlen új keletű intézkedés miatt sem. Szó esett a Speciális Ügyészség megszüntetéséről és a Büntető Törvénykönyv módosításáról is a megbeszéléseken, ahogy a kormány az alkotmánymódosítás tervezett pontjaira is magyarázatot tudott adni.

Két delegáció, egy cél

Az viszonylag megszokottnak számít, hogy az Európai Parlament különféle vizsgálóbizottságokat küld a tagországokba a helyi viszonyok felmérése és a szabályok betartása kapcsán, de a konklúziók nagyban függhetnek attól, hogy pontosan milyen tagjai is vannak az adott bizottságnak. Az első vizsgálóbizottság 2018-ban érkezett Szlovákiába, hogy a Kuciak-gyilkosság állásáról tájékozódjon, azóta pedig többé-kevésbé rendszeresen érkeznek az országba hasonló küldöttségek.

A hétfőn és kedden Szlovákiában tartózkodó, a jogállamiságot vizsgáló bizottságot Javier Zarzalejos, a jobbodali EPP tagja vezette, Sophie Wilmés a liberális Renew, Daniel Freund a Zöldek, Milan Uhrík pedig a radikális Szuverén Nemzetek Európája tagjaként vett részt a misszióban.

Freund – aki a magyarországi eseményeket is előszeretettel kommentálja és kimondottan keményvonalas, a támogatások megvonását követelő álláspontot képviseli – az előző delegációban is helyet kapott. Zdechovský és Freund mellett még a cseh Ondřej Knotek kapott helyet a veszekedésbe fulladó vitákat kiváltó korrupcióellenes küldöttségben, aki többször látványosan nem értett egyet a másik két kollégája következtetéseivel. A Fico számára kézenfekvő támadási felületet azonban a negyedik delegációtag biztosítja: ugyanis EP-képviselői minőségben érkezett vizsgálódni Michal Wiezik PS-képviselő is, méghozzá hazai terepre.

Az Európai Parlament bizottságai által kiküldött képviselők hatáskörei leginkább csak szimbolikusak, de fontos szerepet játszanak a parlament munkájában. A küldöttségek ugyanis a helyszínen tájékozódnak a legfontosabb ügyekről, majd jelentést készítenek az EP-nek – amelyeket jellemzően el szoktak fogadni. Egy ilyen jelentés közvetlen jogi következményekkel nem jár, de segítheti a többi EP-képviselő és uniós frakció tájékozódását a témában.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?