Pozsony. A koalíciós tanács tegnapi ülése nem oldotta meg a hétfőn kirobbant koalíciós válságot. Bugár Béla, a Híd elnöke szerint ugyanakkor a felek készek együtt folytatni a kormányzást. Viszont az SNS egyes képviselői a Smert vádolják azzal, hogy tönkre akarja tenni a nemzeti pártot.
Tart a talányos válság
Pozsony. A koalíciós tanács tegnapi ülése nem oldotta meg a hétfőn kirobbant koalíciós válságot. Bugár Béla, a Híd elnöke szerint ugyanakkor a felek készek együtt folytatni a kormányzást. Viszont az SNS egyes képviselői a Smert vádolják azzal, hogy tönkre akarja tenni a nemzeti pártot. A tárgyalások pénteken folytatódnak.
Nem hozott megoldást a koalíciós tanács tegnapi ülése a hétfőn kirobbant válságra.
Andrej Danko, az SNS elnöke továbbra sem mondta el, hogy mit akarna módosítani az általa hétfőn felmondott koalíciós szerződésben. A mintegy másfél órás megbeszélést követően csak Bugár Béla, a Híd elnöke állt ki az újságírók elé, Andrej Danko és Robert Fico egyáltalán nem nyilatkozott.
„A megbeszélés őszinte volt, és egyértelműen arra a megállapításra jutottunk, hogy ennek a kormánykoalíciónak nem létezik alternatívája, ezért a koalíciós vezetők készek folytatni a munkát – mondta Bugár a rövid, mintegy egyperces sajtótájékoztatón, amelyen nem kérdezhettek az újságírók. – Meghallgattuk a koalíciós pártelnökök álláspontját, elemzéseket készítünk, a megbeszéléseket pénteken, a kormányhivatalban folytatjuk.”
Konkrétum nincs
Az SNS konkrét javaslatairól nem tárgyaltak.
„A mai megbeszélésen inkább a bizalom helyreállításáról volt szó, pénteken Dankónak kell elmondania, hogy ezen kívül mit szeretne” – mondta lapunknak a tegnapi tárgyalás után Bugár.
A koalíciós tanács előtt az SNS elnöksége is összeült. Azt követően Danko arról beszélt, hogy vissza kell állítani a tiszteletet a koalíciós partnerek között. Emellett újra arról beszélt, hogy meg kell határozni a kormány prioritásait, főleg a szociális szférában.
A Smer az SNS ellen
Jaroslav Paška, az SNS alelnöke szívesen állt tegnap az újságírók rendelkezésére, bár a koalíciós tanács ülésén nem vett részt.
Szerinte a koalíciós válság azért robbant ki, mert a Smer nem tartja be a koalíciós szerződést, és az ellenzéki OĽaNO-val is kész együttműködni az SNS gyengítése érdekében. Az oktatási minisztériumban kirobbant botrány már hetek óta fő témája az OĽaNO sajtótájékoztatóinak. „Danko úr megtudta, hogy a kormányhivatal ellene dolgozik, de ezt nem akarom részletesebben boncolgatni” – magyarázta Paška Danko indítékait, amelyek a koalíciós szerződés felmondásához vezettek. Paška nem zárta ki azt sem, hogy az SNS kilép a kormányból.
A koalíciós válsággal részletesen foglalkozunk a 2. és a 3. oldalon.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.