Szlovákiában jelenleg csak öt szélerőmű működik, amelyek összteljesítménye alig 3 MW
Taraba nem támogatja a szélerőműveket

A környezetvédelmi minisztérium nem készül támogatni a szélerőműparkok építését. Tomáš Taraba (SNS-jelölt) tárcavezető úgy fogalmazott: erős ellenőrzés alatt akarja tartani ezt a területet, ezért a szélerőműparkok projektjeit a környezetvédelmi felügyelet fogja elbírálni, amely alá a legszigorúbb értékelési eljárások tartoznak.
„Már korábban is jeleztem, hogy szigorítani fogjuk a feltételeket, például abban az esetben is, amikor szükséges az önkormányzatok hozzájárulása vagy a villamosenergia-átviteli hálózat üzemeltetőinek csatlakozási engedélye” – írta a közösségi oldalán Taraba. Hozzátette: a minisztérium élére való kinevezése óta nem adott ki engedélyt szélerőműpark építésére.
A környezetvédelmi miniszter a szélerőművek kapcsán is az előző kormányra mutogat: állítása szerint az előző kabinet vállalta az uniós helyreállítási tervben, hogy kijelöl két zónát, ahol szélerőműparkokat kell majd építeni. „Az az állítás, hogy ezekből a zónákból 25 lenne, hazugság” – szögezte le.
A miniszter emlékeztetett, hogy a zónák kijelölése nem a környezetvédelmi minisztérium, hanem a gazdasági minisztérium feladata. Az egyik ilyen zóna a Volvo autógyár építésével párhuzamosan kerül kialakításra, ahol elektromos autókat fognak gyártani.
Korábban Nagy József, a Magyar Szövetség elnökségi tagja, korábbi környezetvédelmi miniszter is tiltakozott, amiért állítása szerint Taraba nincs tekintettel a helyiek véleményére a szélerőműparkok kiépítésekor.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.