Ellenőrző fúrás a vereknyei hulladéklerakó területén, 2018-ban. Fotó - TASR
Taraba egy olasz céggel számoltatná fel a vereknyei hulladéktárolót, négy évig tartanának a munkálatok
Tomáš Taraba környezetvédelmi miniszter (SNS-jelölt) a hétvégén bejelentette: az őrmezői (Strážske) Chemko vegyi üzem hulladéklerakójának felszámolása után megkezdik a csallóközi ivóvízkészletet fenyegető Pozsony-vereknyei hulladéktároló szanálását is, egy környezeti kármentesítésre szakosodott olasz vállalattal együttműködve. A munkálatok a tervek szerint 2029-ben fejeződhetnek be.
Taraba a közösségi oldalán közzétett videóüzenetben elismételte, hogy a veszélyes szennyeződések végleges eltávolítása a cél. Ennek érdekében Rómában tárgyalt Gilberto Pichetto Fratin olasz környezetvédelmi és energetikai biztonsági miniszterrel. Elmondása szerint Olaszországban is komoly problémát jelentettek az illegális hulladéklerakók és a régóta fennálló környezeti terhelések, ezért az ottani kormány állami vállalatot hozott létre ezek felszámolására, amely ma már számos szakértővel és tapasztalattal rendelkezik.
Az olasz szakemberek tapasztalatai segíthetik a pozsonyi Vereknye (Vrakuňa) városrészben található veszélyeshulladék-lerakat monitorozását, majd szanálását is
- közölte a miniszter, hozzátéve: létrehoznak egy közös munkacsoportot, amelynek feladata a tároló felszámolásának előkészítése és lebonyolítása lesz. A munkálatok Taraba szerint 2029-ben fejeződhetnek be.
Még nincs végleges megállapodás
A miniszter a videóban azt állította, hogy már aláírtak egy kormányközi együttműködési megállapodást, a Sogesid olasz állami vállalat honlapján található információk szerint azonban a végleges megegyezés még az előkészítés fázisában van, és nem is csak szanálási munkálatokra terjedne ki, hanem a hulladékból származó energia visszanyerésére is.
A csúcstalálkozó, amelyen részt vett Errico Stravato vezérigazgató is, újabb lépést jelent a két ország közötti strukturált együttműködés felé, azzal a céllal, hogy a témáért felelős minisztériumok közötti jövőbeni intézményi megállapodást dolgozzanak ki. A megállapodás célja a szlovák kormány által a Sogesid számára meghatározott műszaki feladatok részletezése, különös tekintettel a környezeti kármentesítésre és a hulladékból származó energia-visszanyerés területére
- tájékoztatott az olasz vállalat. Azt nem konkretizálták, hogy milyen módszerrel történne a kármentesítés.
A kormány tavaly októberben fogadta el a környezetvédelmi minisztérium tájékoztató anyagát arról, hogy a vereknyei hulladéklerakó végleges szanálását termikus deszorpcióval szeretné megoldani. A rendkívül energiaigényes eljárás lényege, hogy a szennyező anyagokat egy többszáz Celsius-fokra felhevített „kemencében” nyerik ki a mérgezett talajból.
A kármentesítéssel foglalkozó cégeket tömörítő Envisan Egyesület szerint ugyanakkor kérdéses, hogy
ez a szanálási módszer gazdaságilag előnyös és biztonságos-e, a termikus deszorpciót ugyanis Szlovákiában eddig még nem alkalmazták környezeti károk felszámolásánál. Arra is felhívták a figyelmet, hogy a már szennyezett talajvíz megtisztítására ez a módszer biztosan nem alkalmas.
Eredetileg 2018-ra tervezték a kármentesítést
A veszélyeshulladék-lerakó területe – amely Pozsony Vereknye és Főrév (Ružinov) városrészei határán fekszik – körülbelül 4,65 hektár, és mintegy 120 000 köbméter hulladékot tartalmaz, melynek nagy részét az 1960-as és 1980-as évek között szállították ide az Istrochem vegyi üzemből. A talajvízbe elsősorban növényvédő szerek és gyomirtók szivárognak. A kontaminációs felhő az említett két városrész mellett Pozsonypüspökit is érinti. A kármentesítési munkák megkezdését eredetileg 2018-ra tervezték.
Az akkori környezetvédelmi miniszter, Sólymos László és csapata által kezdeményezett ún. enkapszulációs megoldás ugyan nem likvidálta volna a vereknyei hulladéktárolót, viszont ideiglenesen megállította volna a mérgező vegyi anyagok további szivárgását a talajvízbe. Ezt úgy érték volna el, hogy a hulladéklerakót vízhatlan, földbe süllyesztett betonszarkofággal vették volna körül. A tervezet bírálói – köztük a mostani környezetvédelmi miniszter – szerint ezzel csak elodázták volna a probléma megoldását.
Ezt olvasta már ?
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.