Jövő héten kezdődik a száj- és körömfájás által sújtott gazdaságok kárpótlása – jelentette ki a kormány szerdai ülése után Richard Takáč (Smer) földművelési és vidékfejlesztési miniszter.
Takáč: Jövő héten kezdődik a gazdaságok kárpótlása a száj- és körömfájás miatt

„Jövő héten pályázatot írunk ki a Vidékfejlesztési programban, hogy az érintett gazdaságok kárpótlásért jelentkezhessenek az új tenyészállatok megvásárlási költségei, illetve a fertőtlenítés költségeiért” – mondta Takáč.
„Többféle kárpótlási mechanizmus is van, egyrészt a gazdaságok biztosítva voltak, továbbá a Vidékfejlesztési programban kiírt pályázat, valamint az állami támogatási rendszer, amelyben szintén önálló keret lett elkülönítve erre” – tette hozzá.
Azt is hangsúlyozta, eddig nem volt megfelelő a biológiai biztonság, különösen a szarvasmarha-tenyésztésnél. „Ezen változtatni kell. A sertéstenyésztésnél teljesen más a helyzet” – tette hozzá az agrárminiszter.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.