Szükségállapot, tömegrendezvények – ilyen változások lesznek októbertől

Igor Matovič
Pozsony |

A kormány újra kihirdette a szükségállapotot, valamint a tömegrendezvényekre vonatkozó előírásokat is finomították. Cikkünkben összeszedtük az új szabályokkal kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat.

A koronavírus-járvány miatt immár másodszor is bevezették a szükségállapotot az országban. Először a járvány első hullámának kezdetén, március 16-án hirdette ki az akkori miniszterelnök, Peter Pellegrini, és csak az egészségügyre vonatkozott. Később aztán Igor Matovič kormánya országos szintűre bővítette a rendkívüli jogrendet, amely végül 90 napig volt érvényben.

A járvány az elmúlt két hétben rohamosan terjedt, kedden pedig újabb rekordot döntött az újonnan regisztrált fertőzöttek száma: 7350 teszt mellett 567 beteget azonosítottak. A kormány ezért úgy döntött, nem vár tovább, ismét bevezeti a szükségállapotot, ezúttal viszont nem 90, hanem egyelőre 45 napra. Matovič elmondta, megvárják a mindenszentek utáni időszakot, és az akkori járványhelyzet alapján döntenek az esetleges hosszabbításról.

Igor Matovič

Mi változik?

Jaroslav Naď (OĽaNO) védelmi miniszter a kormány szerdai ülésén elmondta, hogy egy átlagember számára a szükségállapot bevezetése nagy valószínűséggel semmit sem jelent.

„Ez inkább arra szolgál, hogy az állam a hirtelen változások esetén gyorsan reagálhasson, és tudja mozgósítani a tartalékait”

– vélekedett a tárcavezető. Hasonlóan fogalmazott Roman Mikulec (OĽaNO) belügyminiszter is, aki szerint a rendkívüli jogrendet az egészségügyi intézkedések meggyorsítása végett hirdették ki. Ennek segítségével könnyeben lehet átrendezni a kórházakat, és áthelyezni az egészségügyi dolgozókat, hiszen nem ütköznek jogi akadályokba.

Ugyanakkor azt is hozzá kell tenni, hogy a kormány tavasszal, még ha egy rövid időre is, de felhasználta azt a szükségállapot nyújtotta lehetőséget, mely szerint korlátozhatják a polgárok szabad mozgását, valamint a nyilvános gyülekezést (a húsvéti ünnepek alatt néhány kivételtől eltekintve kijárási tilalom volt érvényben). A kormány szerint erről jelenleg nincs szó.

Tiltakozók

A szükségállapot bevezetésével nem mindenki értett egyet. Richard Sulík (SaS) kormányfőhelyettes és gazdasági miniszter például a kormányülés előtt elmondta, szerinte a szükségállapotot elég lenne csak az egészségügyre kiterjeszteni.

A legnagyobb szlovákiai iparvállalatokat tömörítő Klub 500 közölte, panaszt szeretnének benyújtani az Alkotmánybíróságra a kormány tevékenysége miatt. A szervezet ugyanis úgy véli, hogy az illetékes hivatalok pontosan tudják, Szlovákia mely területei érintettek, ezért csak regionális szinten kellene szükségállapotot kihirdetni. A jelenlegi döntéssel viszont komoly károkat okozhatnak az amúgy is meggyengült gazdaságnak.

A szükségállapotot egyébként Csehországban is bevezetik, ott viszont csak október 5-től lép érvénybe, 30 napra.

50 fő

A tömegrendezvényeket végül nem tiltják be teljesen, ahogyan azt Matovič hétfőn jelezte, viszont minden eseményre 50 fős létszámkorlátozás vonatkozik, beleértve a kulturális és a sportrendezvényeket, valamint a különféle egyházi jellegű találkozókat is, mint például az istentiszteletek. A létszámba azonban nemcsak a nézők számítanak bele, hanem az előadók, a sportolók, valamint a papok is, így a legtöbb rendezvény megszervezése komoly akadályokba ütközik majd.

mise

Legfeljebb 50 fő lehet továbbá az esküvői szertartásokon, a keresztelőkön, valamint a temetéseken, a lagzikat és a halotti torokat betiltották.

Októbertől tilos rendezvényt szervezni a nyilvános étkeztetést biztosító helyeken, vagyis az éttermekben, bárokban, kocsmákban, diszkókban, valamint hotelekben és panziókban is. Kivételt kapnak azok a rendezvények, amelyeken az összes résztvevő felmutat egy 12 óránál nem régebbi negatív koronavírustesztet. Ezeket a rendezvényeket a kezdés előtt 48 órával be kell jelenteni a regionális közegészségügyi hivataloknál.

Mi lesz így a sporttal?

Bár a korábbi javaslathoz képest, amely minden sportrendezvényt betiltott volna, az 50-es létszámkorlátozás jelentős enyhítés, több esetben viszont nem jelentett volna megoldást. Például a jövő csütörtöki szlovák–ír Eb-pótselejtezőn minimum 200–250 embernek kell jelen lennie a stadionban, beleértve a játékosokat és a szakmai stábokat.

A végső megfogalmazás szerint így „ha a résztvevők létszáma túllépi az 50-et, a tömegrendezvény megvalósulhat, de nézők jelenléte nélkül”.

Szerdán a kormányhivatal előtt gyűlt össze több mint száz jégkorongozó, akik azt akarták nyomatékosítani: nézők hiányában klubjaik jelentős anyagiaktól esnek el.

„A sport ugyanolyan munka, mint a többi. Valamilyen módon kompenzálni kell a kieséseket”

– mondta Branislav Rapáč, a Slovan játékosa.

hoki

Az azonnali anyagi segítségnyújtást és a támogatási rendszer kidolgozását kéri a kormánytól a Szlovák Olimpiai és Sportbizottság is. Emellett szeretnék, ha egy képviselőjük tagja lehetne a központi válságstábnak, illetve a somorjai sportkomplexumban karanténközpontot hoznának létre, ahol a sportolók zavartalanul készülhetnének a szükségállapot idején is.

Érdekes

Vírusadatok:

  • Kedden 7350 teszt mellett 567 új fertőzöttet regisztráltak, közülük 315 nő és 252 férfi. Szlovákiában eddig összesen 10 141 személynél mutatták ki az új típusú koronavírust.
  • A megbetegedés három újabb emberéletet követelt. A Rózsahegyi Központi Katonai Kórházban egy 78 éves férfi és egy 76 éves nő, a Trencséni Egyetemi Kórházban pedig egy 77 éves nő hunyt el. A boncolás mindhármuknál kimutatta, hogy a vírus átterjedt a tüdejükre, és az orvosok már nem tudták megmenteni az életüket. A halálos áldozatok száma ezzel hivatalosan már 48-ra nőtt.
  • Jelenleg 254 személyt kezelnek kórházban, vagyis 32-vel többet, mint korábban. Közülük eddig 206-nál mutatták ki a fertőzést, a többiek a teszteredményre várnak. 13 beteget kezelnek intenzív osztályon, 21-en szorulnak lélegeztetőgépre. Már kórházi kezelésre szorul a koronavírussal fertőzött közismert színész, Milan Kňažko is.
  • Kedden 66 személyt nyilvánítottak gyógyultnak, ezzel az aktív fertőzöttek száma jelenleg 5698.
  • Az újonnan azonosított fertőzöttek a következő megyéből származnak: Eperjes megye (156), Zsolna megye (105), Kassa megye (75), Pozsony megye (74), Nyitra megye (50), Trencsén megye (43), Nagyszombat megye (40), Besztercebánya megye (24).
  • Ami a járásokra vonatkozó adatokat illeti, a legtöbb fertőzött ismét a fővárosból került ki, ahol összesen 53 betegnél mutatták ki a koronavírust. Nem sokkal marad el Pozsonytól a Homonnai járás, ahol 46 új fertőzöttet találtak. Utánuk következik a Turócszentmártoni járás 31, a Felsővízközi járás 24, valamint a Bártfai és az Iglói járás 23 új fertőzöttel. A vírus sajnos a magyarlakta régiókat sem kíméli, a Komáromi járásban ezúttal 21 új beteget regisztráltak. Ugyanennyi személynél mutatták ki a vírust az Alsókubini, a Námesztói és a Privigyei járásban. A többi járásban 20 alatt volt a fertőzöttek száma, a részletes adatokat a korona.gov.sk honlapon találják.

(nar, ot, TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?