Pozsony. Annyit költhetnek a pártok a választási kampányra, amennyit akarnak – ilyen formában kerül a parlament elé a politikai pártokról szóló új törvény.
Szórhatják a kampánypénzt, de be kell vallani
A jelenleg hatályos norma 12 milliós felső határt szab meg, s a belügyminisztérium műhelyéből származó új jogszabály is számolt 25 milliós limittel, a kabinet azonban ezt elvetette.
„Nem az a lényeg, mennyit költenek, hanem ennél sokkal fontosabb, hogy mindent bevalljanak, s ez szigorúan ellenőrizhető legyen” – magyarázta Ivan Mikloš pénzügyminiszter.
Ha a törvényhozás is rábólint az elképzelésre, akkor a parlamentbe jutó pártok egy-egy mandátumért ezentúl nem 500 ezer koronát kapnának, hanem a mindenkori átlagbér harmincszorosát tehetnék zsebre. Amelyik pártnak húsznál több képviselője lenne, húsz felett már csak az átlagkereset hússzorosára lenne jogosult honatyánként. A nagyobb támogatás nem a tegnap jóváhagyott törvénytervezetből, hanem az október 1-jétől hatályos új választójogi normából adódik. Eszerint ugyanis minden egyes érvényes szavazatért az állami költségvetésből annyi támogatás jár, amekkora a választások évében a havi átlagbér egy százaléka volt. Ha most kellene kifizetni a támogatást, akkor az a korábbi 60 korona helyett most már szavazatonként 144 koronára rúgna. A miniszterelnök szerint – akinek a pártja gyakran keveredett pénzügyi botrányba – végső soron a polgároknak is javukra válik, ha a pártok nagyobb támogatásban részesülnek, hiszen így kisebb szponzori nyomás nehezedik rájuk.
A pártok finanszírozását figyelemmel kísérő Fair Play Szövetség elégedetlen a tervezettel, és felszólította a parlamentet: csökkentse a pártoknak járó állami támogatást. (sz-a)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.