Szlovákiában továbbra sem igazolták a koronavírus jelenlétét

koronavírus
Pozsony |

Péntek délutánig összesen 143 koronavírus-gyanús mintán végezték el a teszteket, mindegyik negatív eredménnyel zárult – tájékoztatott Zuzana Eliášová, az egészségügyi minisztérium szóvivője.

A Szlovák Tudományos Akadémia (SAV) virológiai intézetének tudományos munkatársai ezzel összefüggésben azt tanácsolják, hogy tartsuk be az alapvető higiéniai előírásokat, rendszeresen mossunk kezet szappannal vagy fertőtlenítő géllel és takarjuk el a szánkat, ha köhögünk vagy tüsszentünk. Ne a tenyerünkbe tüsszentsünk, hanem a könyökhajlatunkba vagy egy papír zsebkendőbe, amelyet aztán azonnal dobjunk ki egy zárt szemetesbe.

A virológusok szerint az is fontos, hogy tisztán tartsuk a környezetünket, különös tekintettel a kilincsekre, mobilokra, asztalra stb. Ebben az időszakban nem ajánlott karpereceket hordani. Ne használjunk a családtagjainkkal közös törölközőt, edényeket vagy más személyes tárgyakat.

Kerülni kell azokat az embereket, akik megfázás vagy légúti megbetegedés tüneteit mutatják. Ajánlott legalább egyméteres távolságot tartani egymástól, és tartózkodni kell a felesleges kézfogásoktól is. Kerülendők a tömegrendezvények is. Megfázás, torokfájás, láz és köhögés esetén otthon kell maradni, és nem ajánlott látogatókat sem fogadni. Ha romlik az állapotunk, értesíteni kell az orvost vagy a közegészségügyi hivatalt. Előzetes bejelentés nélkül ne menjünk a rendelőbe. Ajánlott otthon lázcsillapítót tartani. Indokolatlan esetben kerülni kell az utazást is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?