Szlovákia három orosz diplomatát utasít ki az országból

Eduard Heger
Pozsony |

Szlovákia három orosz diplomatát utasít ki az országból. Hét napon belül kell elhagyniuk az ország területét – jelentette be Eduard Heger (OĽaNO) kormányfő a Jaroslav Naď (OĽaNO) védelmi miniszter és Ivan Korčok (SaS-jelölt) társaságában tartott sajtótájékoztatón csütörtökön.

„A Szlovák Köztársaságnak továbbra is érdeke a kapcsolatok megerősítése Oroszországgal. E kapcsolatok alapja a kölcsönös tisztelet. Ugyanakkor arra számítunk, hogy ehhez hozzájárulnak az orosz diplomáciai misszió képviselői is, akik tiszteletben fogják tartani a vonatkozó nemzetközi egyezményeken alapuló magatartási elveket” – közölte a miniszterelnök. Heger kifejezte szolidaritását Csehországgal, teljes körű támogatásáról biztosítva az országot. Hozzátette: a diplomaták kiutasításáról azután döntöttek, hogy alaposan megvizsgálták a hírszerzés által közölt információkat.

A Cseh Köztársaság a prágai orosz nagykövetség 18 olyan munkatársát utasította ki, akiket a titkosszolgálat tisztjeiként azonosítottak. A kiutasítás a vrběticei lőszerraktárakban 2014-ben bekövetkezett robbanásokkal van összefüggésben, amelyekhez valószínűleg orosz ügynököknek is közük volt. Oroszország válaszképpen bejelentette, hogy kiutasítja az országból a moszkvai cseh nagykövetség 20 alkalmazottját.

Andrej Babiš cseh miniszterelnök hétfőn arról tájékoztatott, hogy a támadás célpontja egy bolgár üzletember áruja volt, az akció tehát nem a Cseh Köztársaság ellen irányult. Hozzátette: elfogadhatatlan, hogy ügynökök ilyen műveleteket hajtsanak végre egy szuverén állam területén.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?