Szlovákia ellentörvénnyel akadályozná, hogy a magyar kormány termőföldet vegyen az országban

Szijjártó Péter (balra) magyar, és Ivan Korčok szlovák külügyminiszter október 5-én Pozsonyban⋌(Somogyi Tibor fotója)
Pozsony |

A kormányoldal és az ellenzék is tiltakozik amiatt, hogy a magyar kabinet jelentős mennyiségű szlovákiai termőföldet szeretne megvásárolni. Az ellenzéki Smer rendkívüli parlamenti ülést kezdeményez, a külügyminisztérium törvénnyel akadályozná meg a felvásárlást. Andrej Danko és az SNS, valamint Gyimesi György (OĽaNO) parlamenti képviselő ugyanakkor kiállt Orbán Viktor (Fidesz) magyar miniszterelnök mellett. A Szövetség pedig óvatoskodik.

Rendkívüli hullámokat vetett Szlovákia és Magyarország közti viszonyban, hogy a magyar kormány akár több ezer hektár szlovákiai termőföld megvásárlását tervezheti. Ivan Korčok (SaS-jelölt) szlovák külügyminiszter, a mezőgazdasági minisztériummal együtt, erre reagálva törvénymódosítást kezdeményez. Samuel Vlčan (OĽaNO) mezőgazdasági miniszter úgy nyilatkozott, hamarosan a kormány elé terjeszti a törvénymódosítási tervezetet. Bár a javaslatról egyelőre semmi pontosat nem tudni, valószínűsíthető, hogy a külföldi államok ingatlanvásárlásait minimum úgy szabályozná, hogy az ilyen tranzakciókról a szlovák külügy előre tudjon. Szóba került még, hogy az új jogszabály szerint termőföldet csak aktív mezőgazdászok vehessenek, de az állam elővásárlási jogának bevezetése is terítékre került. Fontolóra veszik még, hogy megtiltják az offshore cégeknek a földtulajdonlást, illetve bevezetnék, hogy földet csak olyan természetes személy vehessen, aki már több éve szlovákiai állandó lakhellyel rendelkezik. Boris Kollár, a Sme rodina vezetője elfogadhatatlannak tartja, hogy egy szuverén állam területén egy másik ország tulajdont szerezzen. A Sme rodina egyenesen az alkotmányban rögzítené, a mezőgazdasági terület nem áru.

Korčok külügyminiszter a jogalkotási folyamat elindításán túl azonnali intézkedést is tett. Találkozott, Ján Mrvával, a geodéziai, kartográfiai és kataszteri hivatal vezetőjével, aki pedig utasítást küldött szét az ország kataszteri hivatalainak. Eszerint a regionális irodáknak október 15-től kötelező tájékoztatniuk az illetékes szerveket arról, ha külföldi államok vásárolnának ingatlanokat.

400 millió eurós alap

A magyar kormány még júliusban döntött arról, létrehozza az ún. Termőföld Magántőkealapot. „Amelynek célja a kelet-közép-európai régióban termőföld vásárlása, megteremtve ezáltal a hazai (magyarországi – szerk. megj.) mezőgazdasági vállalkozások nemzetközi terjeszkedésének alapjait” – olvasható a magyar kabinet határozatában. A határozat szerint a magyar külügyminiszternek, Szijjártó Péternek (Fidesz) az Eximbank Zrt. szakmai támogatása mellett kell kiválasztania az alapkezelőt, és azon keresztül létre kell hoznia a tőkealapot. Ennek keretösszege 400 millió euró, azzal, hogy annak 70 százalékát, 280 millió eurót a magyar állam a központi költségvetése terhére biztosít, írja a HVG.

Bár a magyar külügy az arra vonatkozó kérdésünkre, hogy pontosan mi a magántőkealap célja, nem válaszolt, úgy tudjuk a budapesti kormánynak az az elképzelése, ezzel a jelentős mennyiségű pénzzel magyarországi mezőgazdasági vállalkozókat segíti majd abban, hogy szlovákiai termőföldhöz jussanak. A Pravda napilap szerint a Nyitrai és a Nagyszombati kerületben a jó minőségű termőföld piaci értéke hektáronként 5-7 ezer euró között mozog. A 400 millió euró egy töredéke is elég ahhoz, hogy a magyar állam több ezer hektár szlovákiai termőföldet vegyen. Attól függően, hogy ebből a pénzből mennyit szánnak a szlovákiai földvásárlásra, a magyar állam akár a hazai szántóföldek több mint egy százalékát is a tulajdonába veheti.

Van, aki revíziót kiált

Szinte az összes szlovákiai politikus, legyen kormánypárti vagy ellenzéki, elutasítóan viszonyult a magyar állam szlovákiai földvásárlási szándékához. A parlament mezőgazdasági bizottságának elnöke, Jaroslav Karahuta (Sme rodina) arról beszélt, nyugtalanítja őt a 400 milliós alap létrehozása. Ugyanezen bizottság SaS-es tagja, Jarmila Halgašová szerint pedig a magyar alap célja ellentétes az uniós szabályozással. „Az, hogy az állam földvásárlási támogatásokat ad, szerintem tiltott állami segítségnyújtásnak minősül, ami ellenkezik az uniós joggal” – mondta a képviselő a szlovák közmédiának. Hozzátette, értesítik erről az Európai Bizottságot és az ügyben szlovákiai jogalkotást is indítanak. Juraj Šeliga (Za ľudí) parlamenti képviselő a TASR-nek úgy nyilatkozott, amíg Magyarország tiszteletben tartja az államhatárokat, addig a Szlovákiával való viszony jó lesz. Szerinte a szlovák államnak segítenie kellene a hazai gazdákat, és ennek a dotációnak a nagyságától kell függővé tenni, milyen mértékben engedik meg a külföldi szereplők földvásárlását.

Az ügyben az ellenzék még ennél is hevesebb reakciókat produkált. Az egyébként kormányzása idején a magyar kabinettel jó viszonyt ápoló Robert Fico és pártja, a Smer pénteken rendkívüli parlamenti ülés összehívását kezdeményezte. „Orbán úgy viselkedik, mint az a ragadozó, amely kiszimatolt egy öreg és sánta őzet” – bírálta Fico egy metaforán keresztül a jelenlegi kormányzatot, amely szerinte túl gyenge. Azt szeretnék, ha a kormány tagjai a rendkívüli ülésen elmondanák, mit tesznek annak érdekében, hogy a szlovákiai mezőgazdasági területek és műemlék épületek ne kerüljenek idegen államok kezébe. Ahogy arról ugyanis korábban a Korzár beszámolt, a magyar állam értékes ingatlanokat vásárolt meg Kassa belvárosában, egyes információk szerint pedig Besztercebányán is hasonló lépéseket tervez.

A szintén ellenzéki Hlas képviselője, Peter Kmec a TA3 hírtelevízió politikai vitaműsorában egyenesen arról beszélt, a földvásárlás szerinte nagyon veszélyes lépés. „Orbán Viktor kormánya bizonyos értelemben arra törekszik, hogy a múltbéli traumákat újra felszínre hozza. Itt egy bizonyos fajta revizionizmusról van szó” – mondta Kmec a mezőgazdasági területek felvásárlásáról. Hozzátette, ők is törvénymódosítási javaslatot adnak be az ilyen tranzakciók korlátozására.

Orbán barátai

Akadt néhány olyan szlovákiai politikus is, aki nem volt ilyen elutasító a magyar kormány földvásárlási szándékával kapcsolatban. Gyimesi György, az OĽaNO parlamenti képviselője, ugyan kijelentette, nem tudja, Budapest pontosan hogyan szándékozik szlovákiai termőföldet venni, mégis pozitívan értékelte a magyar államkasszából Dél-Szlovákiába irányuló forrásokat. Ezen belül főleg a szlovákiai magyar szervezeteknek és vállalkozóknak juttatott támogatásokat, illetve az óvoda- és templomfelújításra adott forrásokat említette. Gyimesi azonban a külügy által bejelentett törvénymódosítással kapcsolatban azt mondta, a parlamentben akár támogathatja is azt, ha az intézkedés nem kifejezetten Magyarország ellen irányul. A képviselő Korčokot ugyanakkor azzal vádolta, a magyar kabinet szándéka ellen tett lépései mögött az áll, hogy Orbán „nyugati ellenségeit” akarja szolgálni, illetve be akar avatkozni az éppen zajló magyarországi választási kampányba.

Igor Matovič (OĽaNO) pénzügyminiszter és volt kormányfő csak érintőlegesen kommentálta a magyar kormány földvásárlási szándékát, és inkább a külügyminiszter kollégájának üzent. Szerinte a szlovák diplomácia csak végezze a dolgát, a szlovák–magyar vitát pedig kezelje diplomatikusan. Matovič egyben felajánlotta a segítségét a külügynek, ha kell, segít tárgyalni a magyar féllel. Hozzátette, korábban beszélt Orbán Viktor (Fidesz) magyar miniszterelnökkel és Szijjártó Péter (Fidesz) külügyminiszterrel a magyar kormány Dél-Szlovákiát érintő beruházásairól. Megkérte őket, hogy a szlovákiai régióknak szánt támogatásokat közösen kezeljék. „Vannak különféle, Dél-Szlovákiát érintő programjaik, amelyek keretében támogatják az óvodák, alapiskolák felújítását, a stadionok építését vagy átépítését. Az utolsó program magában foglalja a történelmi épületek és esetlegesen a termőföldek felvásárlását is” – részletezte a pénzügyminiszter, hozzátéve: védeni kell az államérdeket. Ugyanakkor rámutatott, a szlovákok is vásárolhatnak földet külföldön.

Matovič szerint az is probléma, hogy a múltban a szlovák kormány nem igazán törődött a Dél-Szlovákiát érintő beruházásokkal. „Ne ignoráljuk, inkább segítsük Dél-Szlovákiát, és szerintem Orbán Viktor is csatlakozni fog, ez pedig még intenzívebbé teszi a segítséget” – hangsúlyozta. A Smer által kilátásba helyezett rendkívüli ülést feleslegesnek nevezte.

Szürreális SNS

Az ügy kapcsán a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) és annak vezetője, Andrej Danko egy rendkívül érdekes nyilatkozatot tett közzé. A korábban élesen magyarellenes formáció most a szlovákiai termőföldnek a magyar kormány általi felvásárlásának ügyében Orbán oldalára állt. Danko ugyan azzal kezdi, „a szlovák föld szent”, de aztán azzal folytatja, teljes mértékben kiáll a magyar miniszterelnök mellett. Szerinte ugyanis „nyugati ellenségek” támadják Magyarországot és Szlovákiát is. Maga az SNS párt egy nyilatkozatban ítélte el Korčok lépéseit, amely szerintük a nyugatot szolgálja és szét akarja verni a V4-eket, illetve az Orbán és Andrej Babiš cseh miniszterelnök szövetségét. Itt fontos megjegyezni, hogy a hétvégi cseh választáson Babiš azóta megbukott, nem ő vezeti tovább az országot.

A Szövetség óvatos

A közelmúltban az MKP, a Híd és az Összefogás egyesülésével létrejött Szövetség igyekezett megkerülni az egyértelmű választ arra a kérdésünkre, támogatják-e vagy sem, hogy külföldi államok vásárolhassanak fel szlovákiai mezőgazdasági területeket. „Az, hogy minden állam, így Szlovákia is védi termőföldjeit, érthető magatartás” – fogalmazott az Új Szónak adott nyilatkozatában Magdeme Klára, a Szövetség szóvivője. A párt sajtónyilatkozatában pedig azt írják, a szlovák kormány ahelyett, hogy korlátozza az EU egyik alappillérét, a tőke szabad áramlását, hathatósabban támogathatná a hazai agrárszektort. „Hogy a szlovákiai földtulajdonosoknak eszébe se jusson a földek eladása, hanem érdemes legyen idehaza ezen a területen vállalkozni” – olvasható a közleményben.

A kiválasztottak és a pénz 

Korčok még a múlt hét keddi sajtótájékoztatón vetette fel a földvásárlások ügyét Szijjártónak. A szlovák külügyminiszter többek közt azt nehezményezte, hogy a magyar kormányzat szándékáról nem diplomáciai úton, hanem a sajtóból értesült. Ezzel és a magyar kabinet egyéb szlovákiai tevékenységével, így a különböző támogatási rendszerekkel kapcsolatban is azt kérte Budapesttől, hogy az ilyen lépésekről mindig részletesen tájékoztassa a szlovák felet. Korčok hangsúlyozta, az ilyen tevékenységekhez a szlovák fél beleegyezése is szükséges. Szijjártó megígérte, eleget tesznek a szlovák fél kérésének. 

Korčok a Sme napilap online kiadásában közölt múltheti interjúban pedig arról beszélt, nem tudja, mi a célja annak, hogy Magyarország az adófizetőinek a pénzéből szlovákiai mezőgazdasági területeket vásárolna. „Érteni akarom, miért költik erre a közpénzt, de egyelőre nem kaptam választ” – mondta. A budapesti kormány által Szlovákiába adott magyar közpénzről általában szólva pedig arról beszélt, meg kell határozni azt a közös feltételrendszert, amelyben ezek a támogatások megvalósulhatnak. Arra a felvetésre, hogy a magyar kormány által osztott pénzek az MKP és az Összefogás közelében lévő személyekhez kerülnek, Korčok azt mondta, ő is értesült arról, hogy csak a kiválasztottak kapnak ilyen támogatásokat. A két állam közötti, a dotációkra vonatkozó feltételrendszer részeiről lapunknak a külügyminisztérium annyit mondott, a mechanizmus transzparens lesz. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?