Szlovákia az Ukrajnának szánt 14. katonai segélycsomag előkészítésén dolgozik

kalinak k

Szlovákia újabb katonai segélycsomagot készít elő Ukrajna számára, amely utászi és aknamentesítési segítséget nyújt Kijevnek – jelentette be hétfőn Robert Kaliňák (Smer) védelmi miniszter Kijevben, a nemzetközi védelmi ipari fórumon mondott beszédében – tájékoztatott a TASR hírügynökség az RBC Ukraine, az Interfax Ukraine, az Ukrán Pravda hírportál és az ukrán védelmi minisztérium Telegram közösségi médiában közzétett információi alapján.

Kaliňák a fórumon közölte, hogy Denisz Smihal ukrán védelmi miniszterrel memorandumot írtak alá a 14. segélycsomagról, a megállapodás értelmében Szlovákia utászi és aknamentesítési segítséget nyújt Ukrajnának. Az ukrán védelmi minisztérium tájékoztatása szerint Szlovákia öt Božena aknamentesítő berendezést, és további katonai, illetve nem katonai felszerelést szállít Ukrajnának. Kaliňák közölte továbbá, azért utazott Kijevbe, hogy további projektekről egyeztessenek Smihallal „a már amúgy is kiterjedt védelmi együttműködés” bővítéséről.

Kaliňák emlékeztetett, hogy Robert Fico miniszterelnök (Smer-SD) nemrég találkozott Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel, és a védelmi együttműködést jelölték meg a negyedik kormányközi találkozó egyik fő témájául.

2022 februárja óta Szlovákia 13 katonai segélycsomagot nyújtott Ukrajnának, összesen 671 millió euró értékben. A 14., 40,3 millió euró értékű csomagot 2023 novemberében elutasította a Fico-kormány.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?