Szigorúbb büntetések várnak a sofőrökre

Rendőrség
Pozsony |

A kormány szerdai ülésén elfogadta a közúti közlekedésről szóló törvény módosítását, melynek értelmében bizonyos szabálysértésekért szigorúbb büntetésekre számíthatnak a sofőrök, és fokozottabban ellenőrzik majd a kezdő sofőröket is.

A módosítás értelmében volán mögött telefonálni továbbra is csak hands-free üzemmódban lehet, vagyis tilos a mobilt kézben tartani. Ezt a szabályt kiterjesztenék más telekommunikációs, audiovizuális készülékekre is. A szabályszegők az eddigi 50 eurós büntetés kétszeresére számíthatnak a jövőben. 
A tárca lehetővé tenné, hogy a fiatalok az eddiginél korábban juthassanak hozzá bizonyos típusú jogosítványokhoz. A C és CE (teherautó) kategóriás jogosítványt 21 helyett 18, a D és DE (autóbusz) kategóriásat pedig 24 helyett 21 éves kortól lehetne megszerezni. 

Bevezetik a mentősávokat

Újdonság lenne az is, hogy az autópályákon dugó esetén kötelező lenne az úgynevezett mentősáv kialakítása. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy dugó vagy torlódás esetén a belső sávban lévő autósoknak amennyire csak lehet, balra kell húzódniuk, míg a külső sávban autózóknak jobbra kell kihúzódniuk. A mentősáv kialakításakor a leállósávra is rámehetnek a sofőrök. Kettőnél több sáv esetén a legbelső sávban haladóknak ugyanúgy balra kell lehúzódniuk, míg a többieknek jobbra. Az előírás megszegéséért 99 eurós bírság jár, míg a mentők vagy tűzoltók áthaladásának korlátozásáért 300 eurós büntetés fog fenyegetni. A minisztérium a módosító javaslattal egyszerűsítené a gépjárművek nyilvántartásba vételét, illetve átjelentését is. A jövőben a gépjármű-tulajdonosnak már nem kellene bemutatnia a közlekedési felügyelőségnek azokat a járási hivatal által kiadott határozatokat, amelyeket a járási hivatal elektronikus formában korábban elküldött a felügyelőségnek. 

Elkobozható rendszám

A rendőrség ugyanakkor lehetőséget kap a gépjárművek rendszámainak és iratainak lefoglalására, ha olyan autót állítanak le, amellyel a tulajdonos korábban közlekedési szabálysértést követett el, ám az objektív felelősség elve alapján kiküldött bírságot nem térítette.
Fontos változás az is, hogy a törvény a jelenlegi szabályozáshoz képest már megkülönbözteti, hogy a sofőr baleset, vagy káreset helyszínéről menekült-e el. A 300-tól 1300 euróig terjedő bírság helyett ezért a szabálysértésért minimum 200, maximum 1000 euróig terjedő bírság fog fenyegetni. ⋌(dem, TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?