Szépítsük meg lakótelepi környezetünket!

felújítás k

Mindenki szép és egyben praktikus lakóhelyre vágyik, és ha a lakása lassan a harmincas-negyvenes éveiben jár, akkor aktuálissá vált az átalakítás! A külső homlokzat leszigetelése és felújítása csak az összes lakó beleegyezésével, lakóközösségi pályázatok segítségével oldható meg, ám a lakások belterének a megváltoztatása, megszépítése kizárólag a lakásban élő személyeken múlik.

Mi a felújítás célja?

Sokan úgy gondolják, a panellakás-átalakítás lehetőségei korlátozottak, pedig egy kis fantáziával mindenki különlegessé teheti lakótelepi környezetét. Falbontással, a lakótér újrafelosztásával a modern elvárásoknak megfelelően alakíthatjuk át lakásunkat. A rekonstrukciónak számos oka lehet. Akár esztétikai, akár funkcionális, gyakorlatias szempontból akarjuk megváltoztatni lakóhelyünket, először mindig alaposan át kell gondolni, mit is akarunk valójában, valamint számba kell venni a lehetőségeket, a térbeli korlátokat. Sokan estek már abba a hibába, hogy a beltér átalakításakor figyelmen kívül hagyták az ott élők szokásait, szükségleteit, számát, és csak arra törekedtek, hogy lakásuk reprezentatív legyen. Abbéli igyekezetükben, hogy vendégeiket majd minél jobban elkápráztassák, a túl kreatív hozzáállás végül ízléstelen, giccses környezetet eredményezett. Régi panellakásból nem lehet luxuslakosztályt varázsolni, viszont kényelmesebbé, szebbé, kellemesebbé lehet tenni. Ezenkívül ez egy befektetés is: egy esetleges eladáskor növeli a lakás értékét. 

Min lehet változtatni?

A lakásátalakítás különféle munkálatokat foglal magá­ban. A teljes rekonstrukció sok pénzbe kerül, és időigényes is, ezért célravezető a munkákat hatékonyan megszervezni, az alapanyagokat körültekintően kell megvásárolni. A munkálatok keretében alkalmunk nyílhat a szűkös, megvilágítatlan helyek megváltoztatására, a panelekre jellemző idejétmúlt villany- és vízvezetékrendszer felújítására, járólapok, csempék cseréjére, a panellakások sajátos illesztési problémáinak kijavítására, gipszkartontakarások alkalmazására, a fürdőszoba és a vécé átépítésére, az ablakok, ajtók, ajtókeretek kicserélésére, a konyha korszerű­sítésére, festésre, új bútorok, kiegészítők vásárlására stb.

A vizesblokk cseréje

Miután eldöntöttük, mit akarunk, s előteremtettük az ehhez szükséges pénzt, kezdődhet a munka! Teljes rekonstrukció esetében a munkát a vizesblokk cseréjével szokták kezdeni. Eltávolítják a régi kartonfalakat (umakart), és a régi fürdőkáddal, vécével, mosdóval, a régi parkettával, csempével és minden egyébbel együtt, amit ki akarnak dobni, elhordják a lakásból. Aki tágítani akarja a belteret, s ki akar venni valamilyen falat, esetleg csak nyílást akar vágni valahová, azt is célszerű mindjárt az elején elvégezni. Ablakcsere esetében a legtöbb cég vállalja, hogy a régi ablakokat elviszi.

A régi villanyvezetékek eltávolítása előtt ne felejtsünk el meggyőződni róla, hogy nem folyik benne áram. Ha kicseréljük a vezetékeket, ne feledkezzünk meg új biztosítékszekrényt is vásárolni!

Bízzunk meg szakembereket!

Ami a munkaszervezést illeti, a legjobb olyan mesterembereket, összeszokott csapatot megbízni, akik a rekonstrukció keretében – néhány speciális villanyszerelői munkán kívül – mindent képesek elvégezni. A vízvezetéket és a lefolyót az ügyesebb kőművesek is meg tudják csinálni, a villany- és gázvezetékek esetében azonban ajánlott megfelelő engedéllyel és szakvizsgával rendelkező szakembert hívni. Ezenkívül biztosítani kell az alapanyagokat – téglákat, cementet, csempéket, festéket, csemperagasztót, fugázót, új berendezéseket stb. Az esetleges csúszást és a rossz minőségű munkát elkerülendő főleg ablakcsere esetében válasszunk megbízható, jó referenciákkal rendelkező, bevált céget és márkát!

A lakásátalakítás nem annyira igényes feladat, mint első ránézésre tűnik,  másrészt oda kell figyelni, hogy a felfogadott munkások minőségi munkát végezzenek. Ezért, ha egy mód van rá, bízzunk meg valakit, aki felügyeli a munkálatokat. A szomszédokra ugyancsak tekintettel kell lenni, ezért a késő esti órákban és éjjel nem szabad fúrni, kopácsolni, sőt hétvégére és ünnepnapokra sem ajánlott túl hangos munkákat betervezni, olyankor lehet festeni, takarítani.

Néhány tipp:
  • Először be kell szerezni a szükséges engedélyeket, értesíteni kell a szomszédokat, meg kell szervezni a munkákat.
  • Az alapanyagokat igyekezzünk beszerezni egy helyről, az eladóval esetenként meg lehet egyezni valamilyen kedvezményben is.
  • Minden munkát bízzunk jó nevű szakemberekre, és ne spóroljunk a jó minőségű plasztablakokon!
  • Ne feledkezzünk meg arról sem, hogy a régi berendezéseket, téglákat és egyéb anyagokat el kell hordani a megfelelő hulladéktelepre.

Figyelmeztessük a szomszédokat a felújításra!

A lakások a panelházak szerves részét képezik, így az esetleges átalakítások a szomszédokat is érintik. A hosszan tartó fúrás, faragás, kopácsolás egyrészt kiválthatja a nemtetszésüket, másrészt bizonyos átalakításokat csak a beleegyezésükkel szabadna végrehajtani. Ha megváltoztatjuk a panelház kinézetét, törvény szerint azt a lakástulajdonosok többségének is jóvá kell hagynia. Vagyis elméletileg lakógyűlést kellene összehívni, vagy aláírásokat kellene gyűjteni, mielőtt beüvegeztetjük a loggiánkat, klimatizációs berendezést, szatellitet,, külső redőnyöket szerelünk fel. A lakóknak az ablakcserét is meg kellene beszélniük, ugyanis az eredeti építési engedélyben minden lakás esetében ugyanazt az ablaktípust dokumentálták, ha viszont mindenki a saját íze szerint cseréli le az ablakot, változik a ház kinézete, ami a lakóházat eredetileg megtervező személy szerzői jogai megsértésének minősülhet.

A békés együttélés biztosítása érdekében és az esetleges konfliktusokat megelőzendő a szomszédokat előre tájékoztassuk a tervezett felújításról! Függesszünk ki a bejárati ajtóra vagy a lépcsőházban lévő faliújságra egy közleményt, melyből kiderül: ki, melyik lakásban, hányadik emeleten és pontosan mit fog csinálni. Oda kell írni a pontos dátumot, mikortól meddig tart a felújítás. Illik előre elnézést kérni az esetleges zajért, porért, valamint amiért a liftet alapanyagszállításra fogják használni. Minderről a szemközti és falszomszédokat illik személyesen is tájékoztatni.

Ezenkívül ildomos betartani néhány alapszabályt: a késő esti órákban és hétvégén ne fúrjunk, kopácsoljunk, akkor végezzünk zajmentes munkákat! Előre hívjuk fel a figyelmet, s kérjünk engedélyt rá, ha a radiátorcsere, a villanyvezetékek felújítása stb. miatt ideiglenesen esetleg az egész házban ki kell kapcsolni a fűtést, az áramot, a vizet. A közös helyiségeket, a lépcsőházat takarítsuk fel, a hulladékokat hordjuk el!

A munkálatok ajánlott sorrendje teljes lakásfelújítás esetén

  1. Kezdeti munkálatok: bontás, tisztítás, takarítás, törmelékek, fölösleges berendezések elhordása, a kőműves munkálatok előkészítése, anyagbeszerzés.
  2. Ablakcsere, a fölösleges hulladék, régi ablak elhordása.
  3. Víz, gáz, fűtés, villanyszerelési munkálatok: a régi vezetékek cseréje, esetleg az útvonaluk módosítása, valamint elkezdődik a gépészeti szerelés ún. alapszerelése (a szakemberek bevésik, lefektetik a csöveket).
  4. Kőműves munkálatok: új falak építése, vakolás, vakolat javítása, hidegburkolatok (járólapok, csempék) ragasztása, fugázás.
  5. Festés, mázolás, tapétázás.
  6. Burkolási munkálatok: a felület megfelelő előkészítése, a melegburkolatok (linoleum, gumi, PVC, parketták, parafa, hajópadló stb.) lerakása.
  7. Ajtókeretek, beltéri ajtók és egyéb nyílászárók cseréje, felújítása.
  8. Befejező szerelvényezési munkálatok: a villamos és gépészeti szerelvények (csapok, szaniterek, kapcsolók, konnektorok, lámpák) felszerelése, próbaüzem és üzembe helyezés, ellenőrző mérések.
  9. Takarítás.
  10. A lakás berendezése.
Semmilyen szerződés = nagyon rossz szerződés!

Írjunk szerződést a mesteremberekkel! Sokan kihagyják ezt a bürokratikus formalitást annak reményében, hogy ha nem írnak szerződést, nem kérnek számlát a munkával megbízott csapattól, cégtől, akkor olcsóbban megússzák a lakásfelújítást. A jól megfogalmazott – de főleg a létező (!) – szerződés azonban az esetleges problémák és reklamáció esetén időt és energiát spórolhat meg. Érdemes külön figyelmet szentelni az elvégzendő munkálatok alapos leírásának és az anyagbeszerzésnek – ellenkező esetben számos félreértésre lehet számítani, valamint fennáll a veszély, hogy a költségek is emelkedni fognak. Az átalakítással megbízott mestereknek nem szabadna előzetes konzultáció és a lakástulajdonos beleegyezése nélkül semmilyen pótmegoldást választani. Ragaszkodjunk hozzá, és a szerződésben is fektessük le, hogy először mindent meg kell beszélni. A szerződésnek szükség esetén tartalmaznia kellene a műszaki dokumentációt, a konkrét árakat, az alapanyagok részletes szétírását, költségeit, határidőket, szankciókat a határidők be nem tartásáért, valamint kötelezően kelljen építési naplót vezetni, mely naponta a lakástulajdonos rendelkezésére áll. Nem szabad elfeledkezni az építési törmelék és egyéb hulladék elszállításáról sem – a szerződésbe foglalható, hogy a cég azt is eltakarítja maga után. A mesterek kérhetnek előleget, a konkrét összeget ugyancsak tartalmaznia kell a szerződésnek. Meg lehet egyezni úgy is, hogy az elvégzett munkáért folyamatosan, kisebb részletekben fizetünk, és a végére hagyhatunk egy motivációs prémiumot, pl. a teljes ár 15%-át, melyet a végén, a mű átvételekor és az esetleges hibák és hiányosságok kiküszöbölése után fizetünk ki.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?