Szakértőket hallgat meg a bíróság a váltóhamisítási ügyben

Barbora Geistová Čakovská

Barbora Geistová Čakovská rendőrségi írásszakértő tesz vallomást hétfőn a Markíza televízió váltóinak meghamisítása ügyében a bazini Speciális Büntetőbíróság (ŠTS) szenátusa előtt. Pavol Rusko vádlott nem vesz részt a hétfői tárgyaláson.

Délelőtt Tatiana Dugovičová kriminalisztikai vegyész szakértő és Lenka Balkavičová számviteli szakértő tanúskodik.

„Ezek közül az aláírások közül legalább kettő utólag keletkezett”

- mondta Geistová Čakovská, és hozzátette, az aláírások valódiak. Marian Kočner aláírásainak hitelességéhez nem fér kétség, csak az a kérdés, mikoriak. A védelem azt állítja, hogy a váltók aláírásával a Gamatex-ügyet akarták megoldani 2000 és 2001 között. A vád és a Markiza televízió szerint ez csak mese, mert a váltók 2016-ból valók.

A szakértő nem tudta egyértelműen megmondani, hogy a váltókat 2014-ben vagy később aláírták-e alá, de hajlik arra, amit a védelem állít, vagyis hogy az 2000 és 2001 között.

Marian Kočnert és Pavolt Ruskót azzal vádolják, hogy Štefan A. vádlottal közösen négy hamis váltót készítettek, melyeket aztán a fizetési meghagyásokhoz mellékeltek.

Marian Kočner ellen a Kuciak-gyilkosság ügyében is vádat emeltek, továbbá a Gatex-ügyben is vádlottként szerepel hűtlen vagyonkezelés miatt. Pavol Ruskót azzal is vádolják, hogy ő rendelte meg Sylvia Klaus-Volzová meggyilkolását.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?