Šutaj Eštok Ficónak: a belügy nem politikai megrendelések alapján jár el

Fico MSE

A belügyminisztérium nem fog politikai megrendelések alapján eljárni, és nem folytat bosszúhadjáratot – jelentette ki Matúš Šutaj Eštok (Hlas) belügyminiszter. Hangsúlyozta: megérti a közvélemény türelmetlenségét és azt a nyomást is, amelyet Robert Fico (Smer) miniszterelnök érez, ugyanakkor a jogérvényesítés nem a médián keresztüli üzengetéssel zajlik.

A miniszter a közösségi médiában reagált Fico szombati kijelentéseire, amelyek a 2020 és 2023 közötti időszak bűncselekményeinek gyorsabb feltárását sürgették. Šutaj Eštok szerint a nyomozásoknak a törvény keretein belül kell zajlaniuk, nem politikai megrendelésre. „Az én feladatom az, hogy a rendőrség és a nyomozók professzionálisan, jogszerűen és beavatkozások nélkül dolgozzanak – és pontosan ez történik” – fogalmazott. Hozzátette: a korábbi években a belügyi tárca szerinte politikai küzdelmek eszközévé vált.

Rámutatott arra is, hogy ha egyes érzékeny büntetőügyek elakadnak, az nem a belügyminisztérium hatáskörébe tartozik, mivel a büntetőeljárásnak megvannak a maga szabályai, szakaszai és az eljáró szervek között világosan elhatárolt hatáskörök.

Šutaj Eštok egyben óvott a koalíción belüli nyilvános vitáktól, amelyek szerinte az ellenzéknek kedveznek. „A koalíció nem marad fenn, ha egymást támadjuk. Ezzel gyengítjük a kormányt és erősítjük az ellenzéket” – mondta, hozzátéve: a választók elsősorban kézzelfogható eredményeket várnak. Kiemelte, hogy az embereket leginkább az élelmiszerárak, a biztonság, a közlekedés, valamint a vasúti tragédiák ismétlődése foglalkoztatja.

Amint arról korábban beszámoltunk, a miniszterelnök szombaton az STVR Sobotné dialógy  című műsorában jelezte, hogy növelni kívánja a nyomást a belügyminiszterre. Indoklása szerint sok választó csalódott amiatt, hogy a belügyi tárca és a nyomozók nem haladnak elég gyorsan a 2020–2023 közötti időszak bűncselekményeinek feltárásában. A kormányfő szerint jelentős mennyiségű bizonyíték áll rendelkezésre, amelyeket fel kell dolgozni és törvényes módon elő kell terjeszteni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?