Pozsony. – Elfogadhatatlan, hogy a politikai viták idáig fajuljanak – mondta Peter Súlovský, a Szlovák Nemzeti Párt elnöke autójának keddi felrobbantását kommentálva, amely során nem történt sérülés.
Súlovský politikai merényletről beszél
A Súlovskýhoz tartozó Viliam Oberhauser, a párt alelnöke felszólította Ján Slotát, ítélje el a történteket, és személyes tekintélyével hasson oda, hogy kulturált politikai verseny folyjék a pártok között. A párt másik alelnöke, Miroslav Kotian azt állította, Malíková hétfőn délelőtt felhívta őt, és trágár szavakat használva közvetve megfenyegette a székház elfoglalása körüli atrocitások miatt. Malíková viszont elutasítja Kotian állítását. Leszögezte: ő csak a székházban maradt értéktárgyai felől érdeklődött. A magát továbbra is az SNS alelnökének tartó politikus úgy véli, a Súlovský körüli önjelöltek politizálását már csak iróniával lehet szemlélni. A nemzetiek Slota körül csoportosuló része elítélte a történteket. Állásfoglalásuk szerint a politikához kapcsolódó bűnözés veszélyezteti az ország alkotmányos rendjét. (t, s, kcr)
Vekkeres pokolgép
Peter Súlovský a belügyminiszterrel és az országos rendőrfőkapitánnyal is tárgyalt kedden, nem sokkal a 17.30 után történt robbantásról. Arra kérte őket, tegyenek meg mindent az eset mihamarabbi kivizsgálása érdekében. Boris Ažaltovič belügyi szóvivő tájékoztatása szerint a bőröndbe rejtett pokolgép az autón 25 cm átmérőjű lyukat ütött, de a benzintartály nem robbant fel. A rendőrség a tetthelyen megtalálta a robbanószerkezet darabjait, egyebek mellett egy vekkeróra maradványait. (s, kcr)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.