Közélet
Illusztrációs felvétel - TASR-felvétel

Sok a betöltetlen állás, akár meg is duplázódhat a vendégmunkások száma

ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ

2018. április 23. 07:08

Pozsony | Jóval több a betöltetlen munkahely a hivatalos adatokban szereplőknél, az elkövetkező időszakban emiatt akár megduplázódhat a vendégmunkások száma az országban – figyelmeztet a Wincott People munkaközvetítő ügynökség.

„A munkahivatalok márciusban 77,5 ezer betöltetlen állást regisztráltak” – nyilatkozta a múlt héten Marián Valentovič, a Munka-, Szociális és Családügyi Központ (ÚPSVR) vezérigazgatója. A szakemberek szerint azonban nem minden munkáltató jelenti be az állásajánlatait a hivatalnál. „Számításaink szerint jelenleg nagyjából 110 ezer szabad munkahely közül válogathatnak az álláskeresők” – nyilatkozta Jana Mesárová, a Wincott People menedzsere. 

Míg egy éve csak négy járásban volt 3 százalék alatt a munkanélküliség, manapság már 17-ben. A munkáltatók – elsősorban az autóés gépipari cégek, üzletláncok – részéről az új dolgozók iránt Nyitra, Nagyszombat, Pozsony környékén, valamint a D1-es autópálya Pozsony és Zsolna közötti szakasza mentén elterülő járásokban mutatkozik a legnagyobb kereslet. 

2018. április 14. 11:26

A szerb és ukrán vendégmunkásoknak pravoszláv templomuk is lesz Nyitrán

„A szlovákiai állástalanok körében egyre nehezebb szakképzett munkaerőt találni, a cégek így tömegesen lesznek kénytelenek behozni a külföldi munkaerőt” – állítja Mesárová.

Jelenleg legálisan csaknem 52 ezer külföldi dolgozik az országban, akiknek nagyjából csak a fele származik uniós tagországokból, egyre több a szerb, az ukrán és a vietnami vendégmunkás. A szerbek száma már 13 ezer, az ukránoké 6 ezer felé közelít, és ezek csak a hivatalos számok, amelyek nem tartalmazzák a feketén dolgozók egyre népesebb táborát.

„Csak az elkövetkező egy évben további 30 ezer új vendégmunkás érkezhet, és ha a kormánynak nem sikerül hazacsalogatni a külföldön dolgozó szlovák állampolgárokat, a vendégmunkások száma hamarosan megközelítheti a 100 ezret is” – tette hozzá a Wincott People menedzsere.

Önnek ajánljuk