SNS: Ha nem obstruálna az ellenzék, nem kellene halasztani a rendkívüli üléseket

Roman Michelko

Bírálja az ellenzék, hogy a parlament ismét elhalasztotta a kormány és az egyes miniszterek elleni bizalmatlansági indítványok megvitatását. A Szlovákia mozgalom szerint gyávaság volt a következő ülésszakra halasztani az indítványokat, és a kormánypártok csúfot űznek az emberekből. A kormánypártok visszautasítják a bírálatot, az SNS szerint ha nem obstruálna az ellenzék, nem kellene elhalasztani a rendkívüli üléseket.

„A mostani ülésszakon nagyon sok a gyorsított eljárás, ott volt a konszolidációs csomagról szóló hosszú és nehéz tárgyalás, úgy emlékszem, öt napig tartott, de ebből csak a gyorsított eljárásról szóló vita három napos volt. Ha az ellenzék nem folytatna ilyen brutális obstrukciót, amit aztán a házszabály alapján kellett lezárnunk, akkor talán másra is lett volna idő” – mondta újságíróknak a parlamentben Roman Michelko, az SNS frakcióvezetője.

Szerinte ha az ellenzék konstruktívan viselkedne, sor kerülhetett volna a bizalmatlansági indítványokra is. „Ha nem egy törvénnyel foglalkoztunk volna öt napig, akkor a leváltási kezdeményezésekről is lehetett volna tartani összevont szavazást” – jegyezte meg. A TASR kérdésére, hogy a csupán kéthetesre tervezett októberi ülésszakon valóban lesz-e idő erre is, azt válaszolta, először a kormány prioritásai kerülnek sorra, utána esetleg az ellenzék szóban forgó indítványai.

Michal Šipoš, a Szlovákia, Za ľudí, KÚ frakcióvezetője szerint a kormánypárti képviselők gyávasága miatt lettek ismét elhalasztva az ellenzéki indítványok.  „Egyáltalán nem beszélhetünk demokratikus és transzparens eljárásról. Arcul köpik és csúfot űznek az ország lakosságából, mert ha tisztelnék a parlament intézményét, akkor legalább a rendkívüli ülések megnyitását lehetővé tennék. Gyávák, félnek szembenézni az igazsággal” – tette hozzá.

A parlament kedden ismét elhalasztotta a kormány és az egyes miniszterek elleni ellenzéki bizalmatlansági indítványok megvitatását. Korábban is több ilyen döntést hozott a parlament. A következő ülésszak október 14-én kezdődik.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?