Pozsony. Ivan Šimko, a Szabad Fórum (SF) első alelnöke szombaton bejelentette: kilép a pártból, melynek ő volt az egyik alapító tagja. Vele együtt a központi titkár, Viktor Maroši is hátat fordít a Zuzana Martináková vezette pártnak.
Šimko otthagyta Martinákovát
Pozsony. Ivan Šimko, a Szabad Fórum (SF) első alelnöke szombaton bejelentette: kilép a pártból, melynek ő volt az egyik alapító tagja. Vele együtt a központi titkár, Viktor Maroši is hátat fordít a Zuzana Martináková vezette pártnak. Šimko független képviselőként szeretne tovább dolgozni a parlamentben; esze ágában sincs visszatérni korábbi pártjába, az SDKÚ-ba, sőt újabb pártot sem készül alapítani. „A Szabad Fórum olyan politikusok ténykedése ellen irányulva jött létre, akiknek csak hatalmi érdekek lebegnek a szemük előtt. Ezzel szemben a párt mára már alapvetően eltért ettől az elhatározástól” – magyarázta lépését újságírók előtt. Politikailag a kereszténydemokrata látásmód áll hozzá legközelebb, ezért szándékában áll tárgyalni a KDH frakciójával – noha ez a kérdés jelenleg még nem időszerű. Pavol Hrušovský pártelnök elmondta: ismerik Šimkót, és élénken emlékeznek még az ellenük foganatosított intézkedésekre, melyeket az SDK-ba való lépésekor tett. Ivan Šimko hozzáfűzte: nem érzi magát áldozatnak, ellenkezőleg, sok szerencsét kívánt a párt képviselőinek. Zuzana Martináková, a SF elnöke tudomásul veszi a döntést. Nem gondolja, hogy bárki követni szeretné az alelnököt, ugyanakkor köztudott: Alexej Ivanko képviselő fontolgatja kilépését. Döntését ma teszi közzé a nagymihályi tagsági tanácskozást követően. (s, t)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Korábbi cikkek a témában
2024. 03.20.
Mi az elnökválasztás tétje?
2021. 12.05.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.