Pozsony. Teljesen ingyenes egészségügy, részben zárt szolgáltatói hálózat, törvényben meghatározott árak, egy nagy állami és több kisebb kereskedelmi egészségbiztosító – ezek a Szabad Fórum (SF) tegnap bemutatott reformtervezetének főbb pontjai, amelyeket azonban a párt első alelnöke elutasít.
Šimko megtorpedózta saját javaslatukat
Pásztor László, a Magánorvosok Társulásának elnöke szerint a tervezet kevés újdonságot tartalmaz, valójában csak a Zajac-féle reform finomított változata. Az orvosi kamara azonban támogathatónak tartja. „Míg Rudolf Zajac törvénytervezeteihez mintegy 300 módosítást nyújtottunk be, addig Martinákováénak csak 3 pontját szeretnénk tisztázni” – mondta lapunknak Eduard Kováč, a kamara titkára. (lpj, s)
Mennyi pénz jut a költségvetésből?
Pozsony. Az egészségügy 2005-ben 73,4 milliárd koronával számolhat, jelentette be Ivan Mikloš pénzügyminiszter. A jövő évi költségvetés az idei szinthez képest 7,5 százalékkal nagyobb összeget biztosít, és számol a Zajac-féle reform elfogadásával is. Az elképzelések szerint 2006-ban 78,3 milliárd, 2007-ben pedig már 85 milliárd koronát fordíthat az állam és az egészségbiztosítók a lakosság gyógykezelésére, valamint egészségének megóvására. (TASR)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.