Sermek: Az ukrajnai háború komoly hatással volt a CoFoE-re

Robert Sermek

Az Ukrajna elleni orosz katonai invázió jelentős mértékben befolyásolta az Európa jövőjéről szóló konferencia (CoFoE) záró szakaszát és végeredményét – jelentette ki a TASR TV-ben Robert Sermek, az Európai Parlament (EP) szlovákiai irodájának vezetője.

„Kijelenthetjük, hogy minden megvitatott témakörben és ajánlásban felbukkant valamilyen módon az ukrajnai háború, hiszen az például az értékrendünkkel vagy az energiabiztonsággal kapcsolatos kérdésekkel is összefügg” – jelentette ki Sermek

Szerinte a háború miatt az EU állampolgárai is megértették, milyen előnyökkel jár az uniós tagság, és milyen értékekre épül az Európai Unió.

A CoFoE ajánlásaival kapcsolatban Sermek főleg az energetikával és a külpolitikával kapcsolatos témákra hívta fel a figyelmet. „A háború miatt elég nagy hangsúlyt kapott például a közös európai védelmi politika” – tett hozzá az EP szlovákiai irodájának vezetője.

Sermek a CoFoE kapcsán arra is rámutatott, hogy nem egyszeri konferenciáról volt szó, hanem egy egész évig tartó folyamatról, mely során az unió állampolgárai hozzászólhattak az EU működéséhez és javaslatokat fogalmazhattak meg.

A tematikus polgári panelvitáknak is voltak szlovákiai résztvevői. „Szlovákiai résztvevők is aktívan bekapcsolódtak ezekbe a panelvitákba, és az ott felmerült javaslatok közül számos bekerült a zárójelentésbe” – zárta Sermek.

Tavaly május óta egy éven át volt lehetőségük Európa polgárainak, hogy a konferencia révén beleszóljanak az unió működésébe és változtatásokat javasoljanak. A CoFoE 2022. május 9-én ért véget, a záróülésén végül 49 javaslatot fogadtak el, amelyek kilenc nagy témakörben összesen 326 intézkedést tartalmaznak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?