Pozsony. A nyár végi és ősz eleji kiárusítások nem mindenkit csábítanak, ugyanis a közvélemény-kutatások szerint sokan egész évben főleg használtruha-boltban vásárolnak. A second handekre jellemző tipikus szag egyesek számára elriasztó, másoknál viszont bevásárlási lázat vált ki.
Second hand – már nem csak a szegényeknek
A vásárlók többsége nő, a kamasz lányoktól a nyugdíjasokig mindenki szívesen turkál. A nők többnyire először gyermeküknek vesznek valamit, majd maguknak válogatnak. Sokan nem konkrét elképzeléssel járnak second handbe, csupán bíznak benne, hogy találnak valami érdekességet.
„Az elmúlt években természetesen főleg a társadalom szegényebb rétegei látogatták boltjainkat, de már az igényesebbek is megjelennek nálunk” – mondta Monika Baranovičová, a Genesis üzletlánc igazgatója. Persze a vásárlók rétegződése továbbra is megmaradt – főleg az ország egyes régiói között látható a különbség. Közép- és Kelet-Szlovákiában elsősorban az olcsó áru a fő szempont. „Pozsonyban például igényesebb vevőink vannak, akik nagyobb összeget is hajlandók kifizetni a használt, ám márkás holmikért. Az ország keleti és középső részén viszont rosszabb minőséget árulunk, mivel az embereket nem érdekli a márka” – pontosított Baranovičová. A vevőket a ruha minősége és ára szerint is csoportosíthatjuk. A fiatalok inkább a márkás ruhákat keresik.
„A keleti klienseink többsége azonban idősebb, és az érdekli őket a legkevésbé, hogy milyen címke van belevarrva a ruhába” – tette hozzá az igazgató. (no, dp)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.