Az ellenzéki SaS kritizálja a kormány döntését, mellyel szerinte „csendben befagyasztottak 200 millió eurót, ami az önkormányzatok fejlesztésére volt hivatott”. Vladimír Ledecký (SaS) parlamenti képviselő szerint ez elfogadhatatlan, több tucat elkészült regionális projektet veszélyeztet és kizárja azokat az önkormányzatokat, akik hatékonyan kihasználnák az uniós forrásokat. A párt felszólította a kormányt, hogy „ne hazardírozzon” az előkészített projektekkel és azonnal értékelje át a döntését.
SaS: A kormány 200 milliót vett el az önkormányzatoktól, átverték a régiókat

A képviselő elmondta, hogy még a beruházási, régiófejlesztési és informatizációs minisztérium (MIRRI) államtitkáraként részt vette az integrált területi beruházások rendszerének bevezetésében, egyebek közt lengyel és cseh mintára. „Az elv egyszerű volt, az önkormányzatok előre megegyeztek, elkészítették a projekteket és csak azok kapták meg a támogatást, akik készen álltak és garantálni tudták a projekt megvalósulását. Minden effektív volt és ésszerű. Most, hogy minden készen áll és már az ajánlattételi felhívások is ki lehetnének hirdetve, a kormány csendben elvett 200 millió eurót az önkormányzatoktól anélkül, hogy tárgyalt volna a Szlovákiai Városok és Falvak Társulásával (ZMOS), a megyékkel vagy a Szlovákiai Városok Uniójával. Felháborítóan átverték az önkormányzatokat és lakosaikat” – jelentette ki.
Marcel Gibóda, Kassa polgármester-helyettese sem tartja szerencsésnek a döntést. „A integrált stratégia eredményeként 158 millió eurót jutott volna Kassának, abból 133 millió csak uniós forrásokból. A projektek 87 százaléka készen áll, azonnal el lehet őket indítani. Ha a kormány ezt leállítja, gazdasági bűncselekményt követ el a lakosaink ellen” – mondta.
Renáta Zolnaiová, Kassa-óváros városrész képviselő-testületének tagja is hangsúlyozta az elkészített projektek fontosságát. „Csak a mi városrészünknek 2,8 millió euró értékben vannak elkészítve projektjei, például egy óvoda felújítása. És most? A gyerekeknek 3 éves kortól kötelező az óvodalátogatás, de az állam elveszi tőlünk a pénzt, amivel megépíthetnénk az óvodákat” – kérdezi.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.