Saját konszolidációs csomaggal álltak elő a munkáltatók

Fico

Bár a Robert Fico vezette kabinet jó ideje bizonygatja, hogy az adóemelések nélkül képtelenek lennének mérsékelni a magasra kúszó államháztartási hiányt, a munkáltatók szerint az adóterhek növelése nélkül is kivitelezhető a konszolidáció. Titkos receptjüket pedig a kormánnyal is megosztották.

A pénzügyminisztérium szakemberei már lázasan dolgoznak a 2026-os konszolidációs csomag előkészítésén. A nagy állami spórolás következő fejezete azonban a koalíció egysége mellett a munkáltatók béketűrésére is komoly csapást mérhet. A vállalatok eddig többé-kevésbé csendben viselték a terheket, amelyeket a kormány rájuk rótt, most azonban fogytán van a türelmük. 

A Munkáltatók Országos Szövetsége (RÚZ) emiatt arra jutott, eljött az ideje, hogy megmutassák a kormánynak, hogyan takaríthatnak meg milliárdokat anélkül, hogy újabb adóemelést jelentenének be.

Adók nélkül is megy

A munkáltatók képviselői egy 21 tételt számláló listával álltak elő, amely segítségével az állam anélkül takaríthatna meg 6,5 milliárd eurót, hogy tovább növelné az adóterheket.  

Javaslataink fő ismérve, hogy az intézkedések az állami kiadások csökkentésére összpontosítanak. Az adóemelések ugyanis negatívan hatnak a gazdaság teljesítőképességére, a háztartások bevételeit is kedvezőtlenül befolyásolják, tehát eljött az ideje, hogy húzzunk egy határvonalat, és stratégiát váltsunk

– magyarázta Miroslav Kiraľvarga, a Munkáltatók Országos Szövetségének elnöke, aki arra is kitért, a siker kulcsa az államapparátus csökkentése, valamint a szociális rendszer működésének átalakítása lehet. Ha a különböző támogatások és juttatások folyósítása az eddiginél jóval célzottabban történne, akkor a kabinetnek nem kellene búcsút mondania a szakértők által gyakran kifogásolt 13. nyugdíjnak sem.

Elengedhetetlen elbocsátások

A munkáltatók konszolidációs csomagjának legfontosabb eleme a közszféra hatékonyabbá tétele, amely akár 3 milliárd eurót „hozhatna a konyhára”. 

„Lehetőséget látunk arra, hogy fokozatosan mintegy 15%-kal csökkentsék az alkalmazottak számát. Ha nem szeretnének elbocsátásokról dönteni, érdemes lenne mérlegelni, hogy a következő 10-15 évben a nyugdíjba vonuló dolgozók nagyjából felét ne pótolják, így természetes úton csökkenne a létszám. Felmerül továbbá a bérek befagyasztása is. Ebben az esetben egy hároméves ciklusban lenne érdemes gondolkodni” – olvasható a szövetség által összeállított dokumentumban, amit már a pénzügyminiszternek is kézbesítettek. 

A tervezet arra is kitér, hogy a munkavállalók számának csökkentése mellett a közintézmények és hivatalok egy részének bezárása is járható út lehet. Állításuk szerint számos olyan intézmény van, ahol rendkívül alacsony az effektivitás, de az sem ritka, hogy két különböző helyszínen is ugyanazokat a feladatokat látják el.

Célzott segélyezés

A második legmarkánsabb tétel a célzott segélyezés. Egy ilyen lépéssel legalább kétmilliárd euróval maradna több az államkasszában, de az sem kizárt, hogy a megtakarítás nagysága elérné akár a 2,4 milliárd eurót. 

Ahelyett, hogy mindenkinek mindenben segítünk, egy igazságos rendszert kellene kialakítani. A támogatások összegét a jövedelem és a vagyon növekedésével egyenes arányban kellene csökkenteni

– hangsúlyozták a munkaadók, akik két további államünnep eltörlését javasolják, valamint a korkedvezményes nyugdíj jelentette kiskapu teljes bezárását is. 

„A korkedvezményes nyugdíj intézménye egyáltalán nem indokolt. Ha az alkalmazott az adott életkorban már nem képes dolgozni, akkor igénybe veheti a munkanélküli juttatásokat, esetleg betegszabadságra mehet” – véli a Munkáltatók Országos Szövetsége.

Vegyes visszhang

Annak ellenére, hogy a munkáltatók a kabinet munkáját szerették volna megkönnyíteni az általuk összeállított listával, igyekezetük nem aratott osztatlan sikert. A pénzügyi tárca diplomatikusan reagált a fejleményekre, Robert Fico kormányfő azonban nem rejtette véka alá a javaslatokkal kapcsolatos ellenérzéseit. Fico nem volt elragadtatva, hogy a társadalom egy újabb csoportja szorgalmazza a bőkezű adakozásának visszaszorítását. Azt azonban elismerte, akad olyan pont, például néhány államünnep eltörlése, amiről hajlandó tárgyalni.

(td)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?