Közélet

Rudolf Schuster: „Soha nem hagyom ki a szavazást”

Kassa | Rudolf Schuster volt államfő már leadta szavazatát Kassán. Azt mondta, ezúttal elég sokáig gondolkodott azon, hogy kire voksoljon. Emlékeztetett arra, hogy meg kell változtatni a választási rendszert.
TASR

2020. február 29. 11:47

Schuster
- TASR-felvétel

Soha nem hagyom ki a szavazást. A legjobbat szeretném a szlovák állampolgároknak, meglátjuk, mit hoznak nekünk az újak, akiket megválasztunk

- mondta, és hozzátette, sejteni lehetett, hogy a kampány durva lesz. „Ezt már a parlamenti történések is jelezték. Emlékszem, amikor 1989–1990-ben átadtuk a hatalmat. Nézzük meg, hogyan viselkedtek a képviselők, amikor tisztességes módon adtak át a hatalmat másoknak - és sikerült. Minél nagyobb a demokrácia, annál rosszabbak, annál kevésbé udvariasak vagyunk”- tette hozzá Schuster.

Az volt köztársasági elnök azt mondta, úgy érzi, ideje megváltoztatni a választási rendszert, de erre egyelőre nem lát reális esélyt. „Melyik párt vágná maga alatt a fát? Egyik sem. Vagyis ebből a szempontból nem látom valami biztatónak a jövőt, bár a legtöbb ember minden bizonnyal örömmel fogadná a változást, azt, hogy ő választhassa meg a képviselőt, ne a pártok” - magyarázta Schuster, és hozzátette, szerinte ez idővel változhat.

Az egészségi állapotáról azt mondta, a műtéte óta jól van. Rudolf Schuster szívműtéten esett át tavaly februárban.

Szombaton új parlamenti képviselőket választanak a szlovákiai szavazópolgárok. Ez a nyolcadik parlamenti választás a független Szlovákia történetében. 24 politikai párt indult a voksokért. A szavazóhelyiségek 22 óráig vannak nyitva.

Támogassa az ujszo.com-ot

Rengeteg hírrel bombáznak minket különböző portálok, s nem könnyű felismerni a valódi- és álhíreket. Ezért is fontos, hogy olyan weboldalakról tájékozódjunk, amelyek megbízható, korrekt információkat nyújtanak.

Az ujszo.com szerkesztőségében minden nap azért dolgozunk, hogy Önök kizárólag ellenőrzött, valós híreket kapjanak weboldalunkon. Ennek biztosítása meglehetősen költséges. Mi viszont szeretnénk, hogy minden kedves olvasónk hozzájuthasson az ellenőrzött információkhoz, ez azonban az Önök anyagi segítsége nélkül hosszú távon nem lehetséges.

Ezért kérjük olvasóinkat, hogy járuljanak hozzá az ujszo.com működéséhez. Számítunk Önökre. Önök is számíthatnak ránk.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
Marek Krajčí

Országos tesztelésre készül a kormány, de a részletek továbbra is homályosak

Vállalkozók

Vállalkozókat érintő év eleji változások

Általános Egészségbiztosító

Mennyivel több járulékot kell elvezetni a biztosítókba?

jégcsap

Akár mínusz 25 fok is lehet szombatról vasárnapra virradó éjszaka

Marián Jaroš minden reggel megmártózik a patakban

Egy szál fürdőnadrágban a fagyos vízben

Mount Everest

Először mászták meg télen a világ második legmagasabb hegyét, a K2-t

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.