Pozsony. Ma tartják a közszolgálati Szlovák Rádió és Televízió (RTVS) elnöki posztját megpályázó jelentkezők nyilvános meghallgatását.
RTVS: meghallgatják a jelölteket
Pozsony. Ma tartják a közszolgálati Szlovák Rádió és Televízió (RTVS) elnöki posztját megpályázó jelentkezők nyilvános meghallgatását. Összesen tizenketten szeretnék elfoglalni a közszolgálati média vezérigazgatói posztját.
Azt, hogy ki a legesélyesebb a jelöltek közül, egyelőre nehéz megmondani, az új vezérigazgatót a parlament júniusban választja meg. A koalíció és az ellenzék is egységesen állítja, eddig egyetlen jelölt támogatásában sem egyeztek meg.
A közszolgálati média jelenlegi igazgatója, Václav Mika ismételten megpályázza a posztot. Állítja, hogy az elmúlt öt évben sikerült javítani az RTVS gazdálkodásán, és a műsorstruktúra módosításával jelentősen megnövelte az STV nézettségét.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.