Riporterek Határok Nélkül: jelentősen romlott a sajtószabadság állapota Szlovákiában

sajtószabadság
Párizs/Pozsony |

Ján Kuciak és jegyese, Martina Kušnírová meggyilkolása után Szlovákia tíz helyet esett vissza a sajtószabadság állapotáról szóló ranglistán. Jelenleg a 27. helyen áll a világon. A sajtószabadság állapotát értékelő mutatót minden évben a Riporterek Határok Nélkül (RSF) nevű szervezet készíti. 

A civil szervezet a közzétett jelentésében aggályát fejezi ki az iránt, hogy nemrég két oknyomozó újságírót is megöltek – az egyiket Szlovákiában, a másikat Máltán. Ján Kuciakot a saját házában ölték meg 2018 februárjában – négy hónappal azután, hogy egy másik európai újságírót, a máltai Daphne Caruana Galiziát is megölték egy autóba rejtett pokolgéppel.

Christophe Deloire, az RSF főtitkára a szervezet jelentése kapcsán arra figyelmeztet, hogy az újságírók ellen tanúsított ellenségeskedés megnyilvánulások a demokrácia legnagyobb veszélyei közé tartoznak. Elmondta: Nagy a felelősségük azoknak a politikai vezetőknek, akik az újságírók elleni ellenségeskedést táplálják, mert ezzel aláássák a tényeken alapuló nyilvános vitát a propaganda javára. „Az újságírás legitimitásának megkérdőjelezése ma játék egy rendkívül veszélyes, politikai jellegű tűzzel” – figyelmeztetett Deloire.

Kapcsolódó cikkünk

A Riporterek Határok Nélkül (RSF) szervezet szerint világszerte erősödik az újságírókhoz való ellenséges hozzáállás. A politikai vezetők ellenséges viszonya a sajtóhoz már nemcsak olyan tekintélyelvű országokra korlátozódnak, mint Törökország vagy Egyiptom. Az RSF megállapítja, hogy Európa sem kivétel, ami az újságírók elleni szóbeli támadásokat illeti – főleg a populista pártok esetében. Említik Robert Fico, volt szlovák kormányfőt is, aki az újságírókról mint „piszkos szlovákellenes prostituáltakról” vagy mint „egyszerű buta hiénákról” beszélt. 

A Riporterek Határok Nélkül (RSF) minden évben megpróbálják felmérni a sajtószabadság állapotát a világ 180 országában. A felmérés alapját egy kérdőív képezi, amelyet az RSF 2002-től a világ újságíróival, tudósaival, jogászaival és az emberi jogok védelmezőivel töltet ki. Az RSF szerint a legnagyobb sajtószabadság Norvégiában van, az utolsó helyen pedig Észak-Korea áll. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?