Remišová bírálja, hogy az új Btk.-módosítás nem foglalkozik az adócsalásokkal

remisova k

Veronika Remišová, az ellenzéki Za ľudí elnöke szerint a kormány összecsapta az újabb Btk.-módosítást. Főleg azt kifogásolja, hogy az adócsalások büntetését nem szigorítja. Csütörtöki sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy a tervezethez módosító javaslatot terjeszt be a parlamentben. 

„Nemrég jelentette ki az Európai Ügyészség főügyésze, hogy Szlovákia az európai adócsalások központja lett, az EU-s adócsalások harmada kötődik az országhoz. Emiatt legalább félmilliárd eurótól esik el az ország, ahelyett, hogy ez a pénz a költségvetésbe kerülne, csalók teszik zsebre. Ezért teljes mértékben a kormány a felelős, hiszen a maffiabarát Btk.-módosítás óta a 20 ezer eurót nem meghaladó adócsalás már nem minősül bűncselekménynek, ezért a rendőrség sokszor nem is vizsgálja ezeket az ügyeket” – szögezte le Remišová.

A kisebb értékű lopásokra vonatkozó új módosítást a kormánykoalíció beismerő vallomásának tekinti, de a kormány csak azután állt elő a javaslattal, hogy már mindenki riadót fújt az országban az elharapódzó bűnözés miatt. „Ráadásul ismét gyorsított eljárással akar elfogadtatni egy ilyen változtatást, amit nem előzött meg szakmai vita. Az eredmény újabb káosz és újabb kényszerű törvénymódosítás lesz” – tette hozzá a Za ľudí elnöke.

A Büntető törvénykönyv új módosításával a kisebb lopásoknál ismét bevezetné a kormány a háromszor és elég elvét, tehát a visszaesőknél a vétség bűnismétlés bűncselekményének minősülne. Aki egy éven belül háromszor követ el ilyen vétséget, függetlenül az okozott kár nagyságától két év szabadságvesztésre ítélhető. A kormány javasolta, hogy a parlament gyorsított eljárásban hagyja jóvá a módosítást. Boris Susko (Smer) igazságügyi miniszter szerint ez csak az első lépés, további intézkedéseket is terveznek, például a községi közmunka bevezetését és módosításokat a szociális segélyekkel kapcsolatban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?