RegioJet: leállhat a vonatforgalom a Komárom–Pozsony vonalon

A RegioJet bővítené a Pozsony és Komárom közötti járatokat
Pozsony/Komárom |

December közepétől akár le is állhat a vonatforgalom a Csallóközt átszelő Komárom–Pozsony vasútvonalon, amelyet ma a RegioJet magán-vasúttársaság üzemeltet. A cég a minisztériumot, a tárca a vállalatot hibáztatja. Az egész probléma az előző kormány idején jött létre.

A közlekedési minisztériumnak alig fél éve van arra, hogy olyan vasúttársaságot találjon, amely biztosítaná a főváros és Komárom közötti személyszállítást. A szakasz működtetésére az előző kormány idején kiírt versenytárgyalás ugyanis eredménytelenül zárult, így jelenleg egy vállalatot sem bíztak meg a rendkívüli forgalommal bíró vonal további működtetésére. A RegioJet szerint a versenytárgyalás nem volt rendben, későn írták ki, és irreális követelményeket fogalmaztak meg benne. A cég szerint nem véletlen, hogy ilyen feltételek miatt más társaságok sem érdeklődtek.

„Valós a veszélye, hogy december közepén, amikor lejár a RegioJet szerződése, elmegy az utolsó vonatunk és semmilyen más szerelvény nem fog a szakaszon járni”

– mondta lapunknak Aleš Ondrůj, a RegioJet szóvivője. „Erről pedig csak a minisztérium tehet” – tette hozzá azzal, hogy a tárca túl sokáig húzta a versenytárgyalással az időt. „Mindezt azért, hogy kiüssék a versenyből a RegioJetet” – véli Ondrůj. A szóvivő hozzátette, két évig tartó átmeneti időszakban működtetni tudnák a szakaszt, de csak a már ma is forgalomban lévő, régebbi kocsikkal. Az új, klimatizált szerelvényeket ugyanis bérlik, és mivel nem biztos, hogy ők kapják az újabb hosszú távú megbízást, a bérletet nem hosszabbították meg, újakat szerezni pedig az idő rövidsége miatt nem tudnak. „Addig nem vehetünk, vagy bérelhetünk új szerelvényeket, amíg nem nyertük el a pályázatot, ez pedig a többi cégre is igaz” – Ondrůj.

Andrej Doležal (Sme rodina) közlekedési miniszter elmondta, a RegioJet túszként tartja az utasokat. „Nem engedem meg, hogy az utasokat régi, klímaberendezés nélküli kocsikkal szállítsák” – mondta erre reagálva egy korábbi sajtótájékoztatóján Andrej Doležal (Sme rodina) közlekedési miniszter, és hozzátette: szerinte ez az egész csak a magáncég tárgyalási stratégiájának a része. A tárcavezető szerint a vállalat egy további, 10 éves szerződést akar kicsikarni. A miniszter szerint most hazai, cseh és osztrák vasúttársaságokkal is arról tárgyalnak, miként tudnák akár egymást kiegészítve biztosítani a kérdéses szakaszon a személyforgalmat.

Érsek Árpád (Híd), a versenytárgyalás idején hivatalban lévő közlekedési tárcavezető lapunknak nyilatkozva visszautasította a RegioJet vádjait, melyek szerint a minisztérium hibázott. Érsek szerint a vállalatoknak elegendő ideje lett volna felkészülni a versenyre, hiszen azt a szlovák kormány európai szinten már jó előre jelezte. Arra figyelmeztetett, szem előtt kell tartani azt is, hogy rendkívül jövedelmező üzletről van szó, hiszen a RegioJetnek az állam tízmillió euró feletti összeget fizet évente a szolgáltatásért, amihez még a jegybevétel is hozzáadódik. A cég az elmúlt időszakban rendkívül sok, évente 4 millió utast szállított ezen a szakaszon a főváros és a vonzáskörzete között. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?