Közélet

Rámosolygott a szerencse Kollárra

Pozsony | 240 ezer eurós reklámszerződést kötött az állami Tipos szerencsejáték-társaság a Fun rádióval – az ügylet azért érdekes, mert a Fun rádiót üzemeltető társaság kizárólagos tulajdonosa Boris Kollár, a Sme rodina elnöke. A Tipos pedig 100 százalékos állami tulajdonban van, a pénzügyminisztérium működteti. A szerződésre a Smer és a Dobrá voľba parlamenten kívüli párt hívta fel a figyelmet a hétvégén.
TASR

2020. augusztus 10. 09:15

Boris Kollár
- TASR-felvétel

„Azon túl, hogy a 240 ezer euró csinos összeg, az is érdekes, hogy a Fun rádióval eddig még soha nem kötött szerződést a Tipos. Éppen akkor történik ez, amikor Kollár pártja bekerül a kormányba” – írta állásfoglalásában a Smer. A párt szerint a rádió médiapiacon betöltött pozíciója egyáltalán nem indokol ilyen reklámszerződést.

A Sme rodina szóvivője annyit közölt, hogy Kollár ma nyilatkozik, és „a párt felveszi a kapcsolatot a Fun rádió magáncéggel”, de előzetesen úgy tűnik, a reklámszerződés teljesen szabályos, amilyeneket másokkal is köt a Tipos.

A Tipos médiaosztálya közleményt adott ki, és visszautasította, hogy bárki „a részletek ismerete nélkül politikai ügyet faragjon a szerződésből”, és a szerződéskötésnél mindenben a törvények és a szabályzat szerint jártak el.

Támogassa az ujszo.com-ot

Rengeteg hírrel bombáznak minket különböző portálok, s nem könnyű felismerni a valódi- és álhíreket. Ezért is fontos, hogy olyan weboldalakról tájékozódjunk, amelyek megbízható, korrekt információkat nyújtanak.

Az ujszo.com szerkesztőségében minden nap azért dolgozunk, hogy Önök kizárólag ellenőrzött, valós híreket kapjanak weboldalunkon. Ennek biztosítása meglehetősen költséges. Mi viszont szeretnénk, hogy minden kedves olvasónk hozzájuthasson az ellenőrzött információkhoz, ez azonban az Önök anyagi segítsége nélkül hosszú távon nem lehetséges.

Ezért kérjük olvasóinkat, hogy járuljanak hozzá az ujszo.com működéséhez. Számítunk Önökre. Önök is számíthatnak ránk.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
határ

Péntekig véglegesen eldől, hogy vörös lesz-e Magyarország és Ausztria

Marek Krajčí

Krajčí: Hetente mintegy 20 százalékkal nő a fertőzöttek száma

koronavírus

Távolságtartás, kézmosás, szájmaszk

A vártnál gyengébb GDP-növekedés?

Elmarad a nagy zuhanás

Richard Sulík

Sulík a gazdaság lekapcsolása helyett inkább a határok védelmét erősítené

gleccser

Csaknem mínusz 70 Celsius-fok volt az északi féltekén mért eddigi legalacsonyabb hőmérséklet

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.