PS: Pellegrini egyelőre a kormánykoalíció államfője

pellegrini kp

Peter Pellegrini államfő egyelőre a kormánykoalíció államfője, nem tudott kilépni ebből a szerepből – jelentette ki Michal Šimečka, a PS elnöke az államfő első évét értékelve. Mint mondta, az államfőnek pártok felettinek kell lennie, aki kiáll azok mellett, akikről megfeledkezik vagy elnyom a kormány.

Emellett a köztársasági elnöknek a kultúra és a környezetvédelem szószólójának kellene lennie, védeni a közpénzeket és óvni az ország méltó külpolitikáját. „Peter Pellegrini időnként nevén nevezi a problémákat, de egy államfőtől tetteket is várunk, nem csak szavakat. Az eszközei is megvannak ehhez, például bekéretheti a minisztereket. Azt kívánom, aktívabban éljen a jogköreivel és ténylegesen igyekezzen korrigálni a kormány helytelen lépéseit” – jelentette ki Šimečka.

Felidézte, hogy beiktatási beszédében az államfő rámutatott, mennyire megosztott a társadalom és békéltető szerepet akart felvállalni, közvetve egyes minisztereket is bírált. Ugyanakkor egy év elteltével ugyanolyan megosztott a társadalom, vagy tán még romlott is a helyzet, tehát a kedélyek lecsillapítása terén egyelőre semmit sem tudott elérni az államfő – összegezte Šimečka.

A parlamenti pártok államfői békéltető és párbeszédindító kerekasztala a mai napig nem valósult meg. „A kormánypártok pedig időközben még inkább felkorbácsolták a kedélyeket, és gyűlölködnek az ellenzékkel és a polgári társadalommal” – tette hozzá Šimečka azzal, hogy legbelül talán az államfő sem ért egyet ezzel, de nyilvánosan nem mondja ki, és nem látni, hogy bármilyen eredménye lenne az igyekezetének.

Peter Pellegrini 2024. június 15-én lett beiktatva az államfői tisztségbe, Zuzana Čaputovát váltotta a poszton.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?