Pozsonyban lesz a V4-es államfői csúcs, Miloš Zeman is részt vesz rajta

Zuzana Čaputová V4

Pozsonyban tartják október 11-én a visegrádi négyek (V4) államfőinek csúcstalálkozóját. Miloš Zeman cseh elnök személyesen vesz részt a Szlovákia által szervezett találkozón – tájékoztatta a TASR hírügynökséget Rudolf Jindrák, a cseh elnöki iroda (KPR) külügyi osztályának vezetője.

A csúcstalálkozónak két tematikusan része lesz, az első részben az ukrajnai biztonsági helyzettel és az ehhez kapcsolódó külpolitikai kérdésekkel foglalkoznak az államfők. A találkozó második részében az energiahordozókról és az energetikai önellátásról lesz szó. „Ezt a két témát Zuzana Čaputová köztársasági elnök javasolta, és mi természetesen egyetértünk" - magyarázta a KPR külügyi osztályának vezetője.

 Bár Magyarország háborús konfliktussal kapcsolatos álláspontja bizonyos szempontból eltér a csoportosulás többi államáétól, Jindrák úgy fogalmazott, nem gondolja, hogy vita alakulna ki az államfők között. „Nem hinném, hogy vita vagy veszekedés alakulna ki, de lehet, hogy Magyarországról kicsit másképp látják ezt a kérdést. Demokraták vagyunk, és ez a találkozó arra szolgál, hogy megbeszéljük a nézeteltéréseket" - mondta Jindrák.

Zeman cseh elnökként valószínűleg utoljára találkozik a magyar és a lengyel államfővel. „Ami a szlovák köztársasági elnökkel való későbbi találkozást illeti, remélem, hű marad a hagyományhoz, és utolsó hivatalos útja Szlovákiába vezet majd" - mondta Jindrák.

Hatodik alkalommal tartanak V4-es államfői csúcstalálkozót. 2022. július 1-jétől Szlovákia tölti be a visegrádi négyek soros elnökségét. 2023. július 1-jétől Csehország veszi át az elnökséget.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?