Pénteken megkezdik a mentési munkalatokat a Sajó folyón

sajó szennyeződés

Pénteken elkezdődnek a mentési munkák a Sajónál a folyó további szennyezésének megakadályozása érdekében – tájékoztatott Ján Budaj (OĽaNO) környezetvédelmi miniszter a kormány ülését követően.

A terv szerint elterelik a bányába befolyó felszíni vizet, ami különféle anyagokat mos ki a járatokból és ezekkel szennyezi a Sajót.

„Örömhírt közölt Richard Sulík (SaS) gazdasági miniszter, pénteken megkezdődik a felszíni víz bányába jutásának megakadályozása” – mondta Budaj.

A szennyezés már korábban elérte Magyarország területét, a víz elszíneződését ott is észlelték. Budapest ezért együttműködést és a katasztrófa gyors elhárítását sürgette. Ján Budaj kijelentette, hogy a terv szerint még a csütörtöki nap folyamán megbeszélést folytat Nagy István magyar földművelési miniszterrel.

A Sajót február közepén színezte vörösre az alsósajói vasércbányából kifolyó víz. A 2008-ig működő Siderit egykori bányatelepéről van szó. A vizsgálatok eredménye szerint a folyó vizében a vas mennyisége 12-szer magasabb a határértéknél, továbbá megemelkedett mangán-, szulfát- és arzéntartalma.

A Vasércbánya állami vállalat feljelentést tett a szennyezés miatt és visszautasítja azokat az állításokat, hogy nem teljesítette feladatait.

Kapcsolódó cikkünk
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?