A főügyész közbeszólt: Pellegrini nem fizet a választási törvénysértés miatt

Maroš Žilinka
Pozsony |

Nem kell megfizetnie Peter Pellegrini köztársasági elnöknek a kampányfinanszírozási szabálytalanságok miatt rá kirótt bírságot, mivel Maroš Žilinka főügyész szerint jogtalan volt a büntetés. 

Nem volt joga a Matúš Šutaj Eštok (Hlas) vezette belügyminisztériumnak megbírságolnia Peter Pellegrini államfőt a köztársasági elnöki kampányának finanszírozásban elkövetett hibák miatt. Maroš Žilinka főügyész megszüntette a határozatot, mivel a köztársasági elnök immunitást élvez szabálysértési ügyekben.  

A belügyminisztérium 10 ezer euró bírság megfizetésére kötelezte Pellegrinit közigazgatási eljárás keretében, mert nem vallotta be, hogy a kampányát a nővérétől, a törvényes határidő után kapott pénzből finanszírozta. A főügyész szerint ez jogellenes. „A jogsértés abban állt, hogy a belügyminisztérium az alkotmányos tilalom ellenére – amely kimondja, hogy a hivatalban lévő elnök nem vonható felelősségre közigazgatási jogsértés miatt (eljárásjogi mentesség) – eljárást indított, majd 2025. március 19-én határozatot hozott a bírságról” – tájékoztatott a közösségi médiában Žilinka. Szerinte Pellegrini le sem mondhat az immunitásról. 

„A Szlovák Köztársaság elnöke saját akaratából nem mondhat le mentelmi jogáról, vagyis ezt az immunitást nem lehet önként feladni”

 – írja a főügyész. A Főügyészség ezért ügyészi tiltakozást nyújtott be a belügyminisztérium döntése ellen, azzal a javaslattal, hogy a döntést teljes terjedelmében semmisítsék meg, mint jogelleneset. 

A hírt bővítjük. 

Főügyész: Nem vizsgálták ki rendesen Pellegrini kampányfinanszírozását 

A főügyész meg is rótta a belügyminisztériumot, mert nem vizsgálta ki rendesen, hogy Peter Pellegrini túllépte-e a kampányra fordítható összeget.

 „A belügyminisztérium a gyanú kivizsgálása során, a választási kampányról szóló törvénnyel ellentétben, nem szerezte be az összes olyan iratot és dokumentumot, amelyek a kampányfinanszírozás törvényességének ellenőrzéséhez szükségesek lettek volna” 

– írta Žilinka. A minisztérium az összeg lehetséges túllépésének ügyében az eljárást leállította, éppen bizonyítékok hiányában. Az eljárás leállításával a főügyész is egyetért, de ő ismét a mentelmi jogot emeli ki mint meghatározó okot. „Az elnök hivatali ideje alatt nem vonható felelősségre még olyan közigazgatási jogsértésért sem, amelyet még a hivatalba lépése előtt követett el a választási kampányról szóló törvény értelmében” – állítja Žilinka. Szerinte az ilyen eljárás csak az csak az elnöki megbízatás megszűnése után indítható meg. 

Šutaj Eštok: Tiszteletben tartom a főügyész döntését 

A belügyminisztérium érdemben nem reagált a főügyész bejelentésére. „Az ügyészi tiltakozást ebben az ügyben ma kapta meg a belügyminisztérium, törvényes határidőn belül válaszolunk rá” – írta kérdésünkre a szaktárca. Matúš Šutaj Eštok belügyminiszter kijelentette, hogy tiszteletben tartja a főügyész döntését. 

„Ha a főügyész úgy látja, hogy nem szabhattunk volna ki bírságot, akkor tiszteletben tartjuk ezt. A további lépésekről később tájékoztatunk” 

– mondta a belügyminiszter. 

A főügyésznek azt a megjegyzését azonban visszautasította, hogy nem vizsgálták volna ki alaposan Pellegrini kampányköltéseit. „Meggyőződésem, hogy minden szükséges lépést megtettünk, ebben a kérdésben nem értek egyet a főügyésszel” – jelentette ki Šutaj Eštok. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?