Pellegrini szerint Szlovákia jól kezelte a száj- és körömfájás okozta helyzetet

Peter Pellegrini

Szlovákia jól kezelte a száj- és körömfájás okozta helyzetet. Ezt a nemzetközi intézmények, köztük az Európai Bizottság is leszögezte – mondta szerdai sajtótájékoztatóján Peter Pellegrini köztársasági elnök.

Pellegrini nagyra értékelte az ebben az ügyben a nyilvánossággal folytatott kommunikációt. Elmondta, hogy az országnak pontosan kidolgozott terve van arra, hogyan kell eljárni, ha felüti a fejét a száj- és körömfájás. Emlékeztetett arra, hogy több mint 8500 állatot kellett likvidálni. Az államfő kiemelte például a tűzoltó- és mentőszolgálat munkáját, amely sokféle feladatot elvégzett, egyebek között a speciális konténerek szállítását. 

„A speciális berendezésekkel biztonságosan el tudták szállítani a tetemeket” 

– tette hozzá. Az elnök köszönetet mondott a Pénzügyi Igazgatóságnak is, amiért segítettek a határátkelők ellenőrzésénél, és sokakat megakadályoztak abban, hogy megszegjék az előírásokat, de bűncselekményeket is lelepleztek. A rendőrség munkájáról is elismerően beszélt a köztársasági elnök.

„Ha az illetékes minisztériumok és állami szervek nem úgy reagáltak volna, ahogyan, akkor hatalmas, visszafordíthatatlan károk keletkeztek volna, olyanok, amilyeneket el sem tudunk képzelni” 

– fogalmazott az elnök, és hozzátette, az állami szervek és a biztonsági erők lépései helyesek voltak. Pellegrini szerint amennyire csak lehetséges volt, sikerült megakadályozni a száj- és körömfájás terjedését, és minimalizálni a károkat. Pellegrini hozzátette, a válsághelyzet kezeléséből tanult az ország, és bebizonyosodott, hogy az állami szervek képesek megküzdeni az ilyen helyzetekkel.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?