Nehéz és gazdasági szempontból körülményes esztendő vár Szlovákiára 2026-ban, nem lesz könnyű fenntartani a társadalmi és a politikai békét a társadalomban – jelentette ki Peter Pellegrini köztársasági elnök a TASR hírügynökségnek.
Pellegrini: Nehéz, gazdaságilag körülményes év vár Szlovákiára
Az államfő szerint a közélet békéjéhez elengedhetetlen a politikusok, a sajtó és a szakértői közvélemény felelősségteljes hozzáállása és magatartása. Pellegrini úgy véli, a jelenlegi helyzet a populistáknak kedvez, akik egyszerű, de gyakran megvalósíthatatlan megoldásokat kínálnak.
„Elnökként számomra az emberek védelme jelent prioritást, és ahol hibákat látok, a kormánnyal való egyeztetés során felhívom rájuk a figyelmet, és próbálok megoldást keresni”
– tette hozzá.
A köztársasági elnök egyúttal a kormánnyal szembeni kritikájára is emlékeztetett, elmondása szerint hiányzik Robert Ficóék (Smer) hosszú távú jövőképe. Ha Szlovákia előre szeretne haladni, Pellegrini úgy gondolja, a kabinetnek nem csak a következő választásig tartó időszakra kell összpontosítania, és nem értékelheti át, illetve változtathatja meg az előző kormányok összes lépését.
„Ebben az esetben ne csodálkozzunk, ha egy alagutat vagy egy kórházat évtizedekig építünk, bár annak őszintén örülök, hogy minden késedelem ellenére sikerült konkrét eredményeket elérni, amelyek valóban megkönnyítik az emberek életét”
– emelte ki.
Pellegrini üdvözölte annak a tényét, hogy a miniszterelnök megtette az első lépéseket egy fejlődő, hosszú távon sikeres ország kialakításához. Felszólította a kormánytagokat és a parlamenti képviselőket, hogy ezt a munkát a továbbiakban is intenzív keretek között végezzék.
„Ami engem illet, mindent megteszek annak érdekében, hogy a társadalom számára fontos kérdésköröket vessek fel, legyen szó az önkormányzatok reformjáról, a mesterséges intelligencia térhódításáról, az egészségügy fejlesztéséről vagy hasonló témákról”
– mondta.
Az államfő hangsúlyozta, minden egyes lépésével a vidék előmozdítását célozza, mivel nem gondolja, hogy ezekkel csak a főváros hivatalaiban lehetne foglalkozni.
Ezt olvasta már ?
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.