Peter Pellegrini államfő magyarázatot vár Robert Fico (Smer) miniszterelnöktől arra, miért szeretné 2027-re halasztani a megyei és helyhatósági választásokat. Az államfő szerint, ha a javaslatról való vita folytatódni akar, először világossá kell tenni az indokokat – jelentette ki Pellegrini a TA3 televízió V politike című vasárnapi műsorában.
Pellegrini kész aláírni a költségvetést, de Ficótól magyarázatot vár
Nincs szó előre hozott választásokról
Pellegrini szerint a jelenlegi kormány célja, hogy kitöltse teljes mandátumát a parlamenti választásokig, és nem lát törekvést előre hozott választások kiírására. Mint mondta, ő maga sem tesz ilyen irányú lépéseket, mert szerinte az előre hozott választások nem jelentenének megoldást az ország számára. Úgy látja, egy esetleges új választás nem hozna „csodát” Szlovákiának, sőt, inkább fokozná az instabilitást.
„Jelenleg nem látok egy olyan átfogó, szakmailag és program szinten felkészült alternatívát, amely azonnal leválthatná a mostani kormányt, és csodát hozna Szlovákiának. Ha most tartanánk előre hozott választásokat, az visszavinne bennünket a 2020 és 2023 közötti időszakhoz – egy széthúzó koalícióhoz, ahol reggeltől estig csak a viták folytak”
– fogalmazott Pellegrini.
Az államfő hangsúlyozta, hogy kijelentései nem jelentik a jelenlegi kormány kritikátlan támogatását. Úgy véli, a kabinet tehetne többet, és belső feszültségei és vitái nem sokban különböznek az előző kormány belső konfliktusaitól.
Pellegrini kitért a személyét ért támadásokra is, amelyek szerinte nem segítenek azoknak, akik így próbálják elfedni saját kudarcaikat vagy alkalmatlanságukat. Nem kívánta részletesen kommentálni Andrej Danko (SNS), illetve Samuel Migaľ beruházásokért felelős miniszter bíráló megjegyzéseit, de hozzátette:
„Elsősorban az ország problémáinak megoldására kellene koncentrálniuk”.
Vitatott kampányfinanszírozás
Az államfő beszélt elnökválasztási kampányának finanszírozásáról is. Elmondta, nem érti, miért keltett akkora visszhangot, hogy kampányát a nővérének cégétől felvett kölcsönből is támogatta. Szerinte ez helyes döntés volt, mivel testvére sem lobbiérdekeket, sem oligarchikus befolyást nem képvisel.
Elismerte, hogy a kampány során adminisztratív hibát követett el, amiért pénzbírságot kapott, de azt azonnal befizette. Hozzátette: ha a mentelmi joga miatt a bírság összegét visszakapná, azt a Rákellenes Ligának ajánlaná fel.
Bízik Gašparban
Pellegrini a műsorban azt is elmondta, hogy találkozott Pavol Gašparral, a Szlovák Információs Szolgálat (SIS) vezetőjével, aki tájékoztatta őt a közelmúltban történt közlekedési balesetéről. Pellegrini kijelentette: nem érez bizalmatlanságot Gašpar iránt, és úgy véli, csak akkor lenne oka erre, ha a szolgálat működése kudarcot vallana. Hozzátette, hogy a SIS esetleges hibáiért a szolgálatért felelős kormányfőnek kell viselnie a felelősséget.
„Az SIS a miniszterelnök felelőssége alá tartozik, és az ő bizalmát élvezi. Én akkor lennék bizalmatlan a szolgálat vezetőjével szemben, ha a szolgálat hibát követne el, de nem az ilyen ügyek miatt”
– fogalmazott Pellegrini.
Az államfő szerint csak nagyon súlyos eset indokolná, hogy ő lépjen Fico helyett. Hozzátette, hogy a SIS-nek teljes körűen együtt kell működnie a legfontosabb külföldi hírszerző szolgálatokkal, és a szlovák szolgálat jelenleg az egyes szomszédos országok hírszerző tevékenységét is koordinálja. „Ez nagyfokú bizalmat jelez számunkra” – tette hozzá.
„Mindig a tudomány oldalán fogok állni”
A köztársasági elnök hibának tartja, hogy a kormány nem tárgyalta meg a Szlovák Tudományos Akadémia (SAV) jelentését a Covid–19 elleni vakcinák elemzéséről. Pellegrini szerint felelőtlen döntés, ha a kabinet megrendeli a tudományos elemzést az ország egyik legtekintélyesebb intézményétől, majd – feltehetően azért, mert nem tetszik neki az eredmény – nem hajlandó azt napirendre tűzni.
„Mindig a tudomány és a kutatás oldalán fogok állni”
– jelentette ki az elnök.
Kész aláírni a költségvetést
Pellegrini kész aláírni a 2026-os állami költségvetés tervezetét, amennyiben az a parlamenti vita során nem esik át jelentős módosításokon. Hangsúlyozta, hogy a kormány a nehéz gazdasági helyzet ellenére sem takarékoskodik az oktatás és az egészségügy területén. Üdvözölte továbbá, hogy a költségvetési konszolidáció nem érinti a szociális intézkedéseket.
Az államfő szerint a költségvetés aláírásának nem lesz akadálya, ha a tervezet megőrzi a kulcsfontosságú területek – az oktatás, az egészségügy, a biztonság és a szociális juttatások – támogatását, nem rontja a lakosság életszínvonalát, és a kormány tartja magát a 4,1 százalékos hiánycélt kitűző konszolidációs irányhoz. Emlékeztetett, az ország történetében eddig minden elnök jóváhagyta az éves költségvetést, és nem volt példa annak visszaküldésére.
Az elnök ugyanakkor emlékeztetett, hogy a költségvetés tartalmáért kizárólag a kormány felel. Szerinte a parlamenti vita során nem valószínűek nagyobb változtatások, mivel a kormány nem rendelkezik jelentősebb pénzügyi tartalékokkal. „Ma már nincsenek olyan nagy mozgásterek, mint korábban” – jegyezte meg.
Pellegrini szükségesnek nevezte a költségvetési konszolidációt, bár fájdalmas folyamatnak tartja. Hozzátette, a lépés elkerülhetetlen volt a jelenlegi államháztartási helyzet miatt. Kiemelte, hogy az oktatás és az egészségügy finanszírozását nem érintették megszorítások, és a szociális juttatások, például a 13. havi nyugdíj, megmaradtak.
A visegrádi együttműködés megerősödését várja
Az elnök végül a cseh–szlovák kapcsolatokra is kitért, és reményét fejezte ki, hogy az Andrej Babiš vezette leendő cseh kormány visszaállítja a két ország kormányzati szintű közös üléseit. Pellegrini szerint a prágai kormányfőváltás új lendületet adhat a visegrádi együttműködésnek.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.