Pellegrini a beszédében azt mondta, a jelenlegi miniszterek között vannak elismert szakemberek, de akadnak olyan tárcavezetők is, akik inkább csak megosztják a közvéleményt. Hogy az államfő melyik miniszterre gondolt, nem pontosította
Pellegrini évértékelő beszéde: Szlovákiának Nyugaton a helye, a politikusok az emberekkel törődjenek

Peter Pellegrini köztársasági elnök szerda délelőtt megtartotta első évértékelő beszédét a parlamentben, melyben a koalíciónak és az ellenzéknek egyaránt jutott bírálat. Az államfő szerint a politikából hiányoznak a hosszú távú célok, a pártok csak négyéves ciklusokban gondolkodnak. Emellett nemtetszését fejezte ki az ország külpolitikai irányultságával kapcsolatban, és jelezte, a társadalom megosztására használt ügyek helyett ideje lenne foglalkozni a megélhetési kérdésekkel.
Pellegrini most először tartott évértékelő beszédet azóta, hogy 2024 áprilisában köztársasági elnökké választották. Akkor a parlament elnökeként és a Hlas vezetőjeként ült át az államfői székbe. Megválasztása után azt ígérte, a korábbi politikai hovatartozása ellenére is pártok felett álló köztársasági elnök lesz, aki minden egyes állampolgár érdekeit képviseli.
Pellegrini szerdán, a beszéde elején emlékeztetett erre az ígéretére
Továbbra is érvényes, hogy az államfői tevékenységem idején az elnöki palota nem lesz sem koalíciós partner, sem az ellenzéki ellenállás fészke
– fogalmazott.
A társadalom megosztottságáért az összes politikust felelősségre vonta
Pellegrini a beszédében különösen nagy hangsúlyt fektetett arra, hogy a hétköznapi emberekkel gyakran találkozó és a problémáikat jól ismerő köztársasági elnök látszatát keltse. „A megválasztásom után azt ígértem, hogy a hivatali időm alatt legalább kétszer meglátogatok minden egyes járást Szlovákiában, és minél többet fogok találkozni az emberekkel” – jelentette ki, hozzátéve, ezek a találkozók a legfontosabb információforrások arra vonatkozóan, hogy a nép mit vár el a politikai vezetőktől.
„Fel kell hívnom a figyelmet arra, hogy az emberek manapság főként bizonytalanságot, csalódottságot, frusztrációt, dühöt, félelmet és olykor kétségbeesést éreznek. A bizonytalanság egy természetes reakció egy olyan helyzetben, amikor a világ politikailag és technológiailag is gyorsan változik, és szétesik a meglévő világrend.
Viszont a csalódottság és a frusztráció nemegyszer annak az eredménye, hogy az egyes politikusok hogyan állnak hozzá a problémák megoldásához. És teljesen mindegy, hogy a kormánykoalíció vagy az ellenzék képviselőiről van szó.
Gyakran nem az emberek valódi problémáival foglalkoznak, hanem elfedő és lényegtelen témákat kínálnak fel. Témákat, melyek valódi megoldások helyett csak felkorbácsolják az érzelmeket” – üzente a köztársasági elnök.
Úgy véli, az embereket főként a megélhetési költségek és az árak folyamatos emelkedése zavarja, amelyekhez képest a bevételük nem növekszik megfelelő módon. Félnek az orosz–ukrán háború gazdasági következményeitől, aggódnak a hazai egészségügy helyzete miatt, és látják az állam gazdálkodásának problémáit is.

Kitért a járványkezelésre és a Covid-amnesztiákra
Pellegrini kiemelte, a jelenlegi kormány rendkívül nehéz helyzetben vette át az ország irányítását. Szerinte a koronavírus-járvány társadalmi következményei még ma is éreztetik a hatásukat, hiszen a kaotikus óvintézkedések miatt sokan elvesztették az állami intézményekbe vetett bizalmukat.
Éppen ezért is fontos, hogy a kormány 5 év után végre egy elemzés formájában választ adjon az embereknek azokra a kérdésekre, mely intézkedéseknek volt értelme és mentettek életeket, mely intézkedések voltak feleslegesek és csak megnehezítették a hétköznapi életet, valamint azokról az intézkedésekről is nyíltan beszélni kell, amelyek kifejezetten károsak voltak
– üzente Pellegrini Peter Kotlár járványkezelési kormánybiztosnak, akit a Fico-kabinet megbízott az említett elemzés kidolgozásával. Kotlárnak elvileg június végéig kell elkészítenie a dokumentumot.
Egyúttal megkérte a képviselőket, figyelmesen olvassák el az indoklást, amely alapján megvétózta a Covid-amnesztiákról szóló javaslatot. Az államfő nem ért egyet azzal az üzenettel, amit a jogszabály közvetít: szerinte egy esetleges jövőbeli járvány esetén azt sugallnák az embereknek, hogy nem szükséges az óvintézkedések betartása. A koalíciónak ugyan elegendő lenne az egyszerű parlamenti többség, tehát 76 támogató voks a vétó megtörésére, de egyelőre úgy tűnik, a Hlas nem áll kötélnek, és kiáll az egykori elnökének döntése mellett.
Tisztelt hölgyek és urak, jó és okos döntést kívánok, amely tényeken és tudományos ismereteken alapszik, és amely egész Szlovákia érdekét szolgálja, nem pedig pár rövid távú politikai pontot hoz
– mondta.
Hiányoznak a hosszú távú tervek
Az államfő a politikai kultúra egyik legnagyobb hibáját abban látja, hogy a pártok – legyen szó akár koalíciósról vagy ellenzékiről – választástól választásig terveznek. Hiányoznak a hosszú távú tervek, egy olyan átfogó vízió, amely mellé minden egyes politikai párt be tudna állni, ideológiától függetlenül. Pellegrini kiemelte, az egyes tárcák a széles körű együttműködés helyett inkább azzal vannak elfoglalva, hogy megőrizzék a saját jogköreiket, illetve különféle stratégiai terveket dolgoznak ki, melyeknek a megvalósításából végül nem lesz semmi.
A bírálatok mellett azonban az államfő kiemelt néhány olyan intézkedést is, amelyeket szerinte a jelenlegi Fico-kabinet jól csinált. Ezek közé sorolja az államháztartás konszolidációját – Pellegrini szerint az előző kormány katasztrofális költségvetést hagyott maga után, így a mostani kabinetnek ezekkel a következményekkel kellett szembenéznie, amit meg is tett. Mindemellett pozitívan értékelte a kórházak felújítására és felépítésére vonatkozó terveket, illetve az oktatásban elindított reformokat is.
A külpolitikával zárt
Pellegrini a beszéde végére hagyta az ország külpolitikai irányultságával kapcsolatos üzenetét. Felszólította a politikai vezetőket, hogy ne távolodjanak el Szlovákia legfontosabb stratégiai partnereitől, vagyis az Európai Unitól és a NATO-tól.
Egyértelműen kimondtuk, hogy Szlovákia önálló és szuverén külpolitikát folytat a négy égtáj felé. Ugyanakkor emlékeztetnem kell, hogy a négy égtáj egyike a nyugat, amely nem kophat ki a külpolitikánkból. A nyugat nem csak egy egyszerű égtáj, az a legfontosabb
– vélekedett a köztársasági elnök.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.