Pozsony. Pavol Rusko, a Markíza egykori vezérigazgatója elvitte kínai hivatalos útjára a kereskedelmi tévé műsorvezetőjét, Kvetka Horváthovát, valamint Štefan Skrúcaný humoristát. Gazdasági miniszterként Rusko még nem volt Kínában, és bár koreai útját sokan sikeresnek tartják, kérdéses, a kínai az lesz-e.
Pavol Rusko markízás sztárokat is vitt egyhetes kínai útjára
A gazdasági minisztérium honlapján az úttal kapcsolatban az olvasható: rendkívüli fontosságú, célja pedig a szlovák–kínai gazdasági kapcsolatok élénkítése. Ennek érdekében a tolmácsi villamosipari gépgyárban gyártott, 90 millió amerikai dolláros kazánházat ajándékozunk az ázsiai országnak. ĺgy próbálunk példásan betörni a kínai piacra – derül ki a honlapról. Az út konkrét céljáról egyébként nem tájékoztattak, csak annyit közöltek: Ľubo Roman pozsonyi megyefőnökön kívül több tucat vállalkozó kíséri Ruskót, akik lehetséges üzletfelekkel tárgyalnak; a púchovi Matador szerződést kötött egy kínai gumigyárral.
A hivatalos program szerint Ján Golian földművelésügyi államtitkár a fatelepítésről tárgyalt. Ugyanakkor tavaly januárban Simon Zsolt szakminiszter erről már megegyezett kínai partnereivel, Schuster pedig akkor 7000 facsemetét ajándékozott Kínának. „Szlovákia megszerezte a fatelepítési jogot, ezután kidolgoztunk egy tervet, majd tavaly novemberben Golian úr hivatalosan megnyitotta a telepítési programot. Fát még nem ültettünk, még az anyagiakat kell tisztázni. Most a részletekről tárgyalunk” – magyarázta lapunknak Jozef Minďáš, az Erdészeti Kutatóintézet igazgatója. Szlovákia szerinte évente akár 300 ezer hektáron is telepíthet fákat Kínában.
Rusko útja egy hetig tart. Nem szokás, hogy a miniszterek kormánygéppel menjenek szolgálati útra, de ő kölcsönkérte a miniszterelnöktől. Ezáltal az út legkevesebb négymillióba kerül; turista osztályra szóló, menettérti repülőjegy már 27 ezerért beszerezhető. A vállalkozók az ott-tartózkodás költségeit a SARIO ügynökség szerint saját zsebből állják, ezzel szemben a gazdasági minisztérium szóvivője állítja: csak hozzájárulnak a költségekhez. Hogy mennyit kellett befizetniük, azt nem árulta el, és azt sem, az egész kínai kiruccanás mennyibe kerül. Az sem derült ki, Horváthová és Skrúcaný kap-e tiszteletdíjat. (pr, sza)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.