Közélet

„Óvodakerülésért” bírság

Pozsony | Számos képtelenséget tartalmaz az ellenzék szerint az óvodalátogatásról szóló törvénymódosítási javaslat. Szlovák és magyar szakemberek is támogatják az óvodai képzés kötelezővé tételét, de állítják, szakmai szempontból sántít a tervezet.
Ibos Emese

2019. május 16. 13:00

Illusztráció - Kép: Július Dubravay/Plus jeden deň

 Számos pontban kifogásolja az ellenzék a kötelező óvodába járás bevezetését szorgalmazó jogszabályt, melyet az oktatási tárca helyett három kormánypárti képviselő terjesztett a parlament elé. Minden ötéves gyermek számára kötelezővé tennék az óvodalátogatást. „Ha a kicsi havonta három napot igazolatlanul hiányzik, akkor 331 eurós büntetést szabhatna ki az önkormányzat a szülőre” – figyelmeztetett Veronika Remišová (OĽaNO) és arra is rámutatott, hogy a tervezetet mintegy hatezer szülő ellenzi. Szerintük az állam beavatkozik a szülők szabad döntési jogába. Remišová szerint a tervezet számos képtelenséget tartalmaz. 

A tervezet azzal a céllal született, hogy növeljék a beiskolázott gyermekek számát. Ez elsősorban a lakosság marginalizált részénél probléma, mert a hátrányos helyzetű roma gyermekeknek alig 30 százaléka jár óvodába. Az ellenzék szerint a javaslat nem erre reflektál, hanem büntetéssel fenyeget minden szülőt. 

A Híd és az MKP szakpolitikusai, illetve a pedagógusszövetség abban egyetért, hogy az óvodai képzés elengedhetetlen a kicsik fejlesztése, integrálása szempontjából, abban viszont már nem, hogy azt a tervezetben foglaltak alapján kellene bevezetni. A szakma kifogásolja, hogy míg jelenleg az óvónőknek három évük van arra, hogy a kicsik bizonyos képességeit fejlesszék, a tervezet alapján ezt egy év alatt kell elérni. Kérdés továbbá, hogy lesz-e elegendő magyar szakember az iskolaérettség elbírálására.

Az ellenzéki OĽaNO felszólította a kormánykoalíciót, vonja vissza a kötelező óvodalátogatást szorgalmazó módosító javaslatát, melyet három koalíciós képviselő, Vörös Péter (Híd), Eva Smolíková (SNS), Ľubomír Petrák (Smer) terjesztett a plénum elé. Ebben minden szülőt 331 eurós büntetés fenyeget, ha gyermeke nem jár óvodába. A büntetést akkor is kiróhatják, ha a kicsi havi három alkalommal indokolatlanul hiányzik. Jelenleg az óvodalátogatás nem kötelező, csak ajánlott. Az óvodák, ha túljelentkezés van, az utolsó éves, vagyis ötéves kicsiket részesítik előnyben, őket veszik fel. 

Kell az óvoda 

Ravasz Ábel (Híd) romaügyi kormánybiztos szerint a kötelező óvodalátogatás a kulcsa a hátrányos helyzetű gyerekek integrálásának. Bevezetését az MKP szakpolitikusa, Kiss Beáta is támogatja. „Vannak olyan régiók, ahol elsősorban a halmozottan hátrányos szociális helyzetből érkező tanulók az alapiskolák alsó tagozatain sajátítanak el alapvető szociális vagy egyéb készségeket, ami az iskolai oktatást előkészítő foglalkozások – óvodák – feladata lenne. Az oktatás minőségét javítja a megfelelő felkészítés 6 éves kor előtt. Ez számos európai országban szintén kötelező” – mondta Kiss Beáta azzal, hogy gond lehet az óvodai férőhelyekkel, s ez a magyar óvodákra is érvényes az éppen zajló fejlesztések ellenére. 

Ki jár jól? 

Markovics Tímea, a Comenius Pedagógiai Intézet óvópedagógiai munkatársa szakmailag kifogásolja, hogy az óvodalátogatás utolsó éve bekerül az iskolarendszerbe. Ezzel a szlovák szakmai szervezetek sem értenek egyet. „A jelenlegi óvodai oktatási és művelődési rendszer meghatároz egy bizonyos követelményt, melyet a kicsiknek három év alatt kell elérniük. Most a tervezet bekényszeríti az ötéves gyerekeket az óvodákba, és elvárja, hogy az óvónő ugyanazt az eredményt egy év alatt érje el a kicsikkel” – mondta Markovics Tímea, aki szerint ezzel degradálják az óvodában folyó munkát. Arról nem is beszélve, hogy az óvónőknek egyszerre kell fejleszteniük a már 2-3 éve óvodát látogató kicsiket és szocializálni, felzárkóztatni azokat, akik ötévesen most csöppennek az óvodába. „A törvény a szegregáció miatt nem engedi, hogy a később érkező kicsik külön csoportba kerüljenek. Dajkarendszer és asszisztensek nélkül ez azt vonhatja magával, hogy az utolsó évben az újonnan érkező gyerekeket azok kárára fejlesztik majd az óvónők, akik már korábban is óvodába jártak” – figyelmeztet a szakember. 

Van magyar szakember? 

Markovics Tímea szerint komoly kérdőjeleket vet fel az az elképzelés is, mely szerint egy év után a Pedagógiai Pszichológiai Tanácsadó és Prevenciós Központ munkatársai ítélnék meg, hogy a gyerekek iskolaérettek-e. Az elképzelést támogatja. „Kérdés viszont, hogy ezekben a központokban van-e elegendő számú magyar anyanyelvű szakember, akik a magyar óvodákban elvégzik a felmérést. Az ezzel járó teljes adminisztrációs terhet az óvodára hárítják, s a tervezet szerint kötelező lesz kiállítani az iskolaérettséget igazoló bizonyítványt, mivel a kicsiket csak ezzel vehetik fel az iskolák” – magyarázza a szakember. Jelenleg csak azokat a gyerekeket mérik fel a központ munkatársai, akiknél az iskola javasolja, vagy a szülő kéri. 
Az ellenzék kifogásolja továbbá, hogy a tervezet ellehetetleníti az individuális képzést. „Ha a szülő individuálisan szeretné nevelni gyermekét, ezt csak akkor teheti meg, ha a kicsit egy óvónő végzettségű személy képezi. Ráadásul a törvénybe belefoglalták, hogy ezért a szolgáltatásért a szülő köteles fizetni” – magyarázza Veronika Remišová (OĽaNO) azzal, hogy tervezet olyan komoly adminisztratív feltételekhez köti az alternatív nevelés feltételeit, melyeket gyakorlatilag lehetetlen teljesíteni. „További képtelenség, hogy az otthoni környezetben nevelt kicsiket vizsgáztatni szeretnék, és ha nem mennek át a »vizsgán«, akkor megbuknak” – mondta Remišová, aki azt is kifogásolta, hogy nem gondoltak viszont az egészségkárosult kicsik képzésére. 

Készek egyeztetni? 

A Híd álláspontja szerint erről szó sincs. „Éppen ellenkezőleg, törvény rendezi és lehetővé teszi az individuális nevelést” – közölte Debnár Klára, a párt szóvivője. Hozzátéve, hogy az egészségkárosult gyerekek számára épp az individuális nevelés lehet a megoldás. A párt nem zárja ki a további szakmai egyeztetéseket és szakmai szintű tárgyalásokat. Ezt már a pedagógusszövetség is kezdeményezte a párt képviselőivel. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
Frissítve

A PS-Spolu nyert, az MKP mandátuma kérdéses, a Híd bukott az előzetes eredmények szerint

Čaputová büszke Szlovákiára

Nem is meccs, hanem ünnep

Ravasz: „Megfizettük az adót ezért a koalícióért“

Kiskát zavarja a szélsőségesek előretörése

Mandátumbecslés a nem hivatalos adatok alapján

Legfrissebb galériák
Olvasta már?