Az idén is új közszereplők nevét kellett megtanulnia annak, aki követi a szlovákiai politikát
Öt név, aki az idén vált híressé a szlovákiai közéletben
A közéletben és a politikában folyamatosan tűnnek fel az új arcok, akik a korábbiaknál sokkal többet szerepelnek a hírekben. Szlovákiában 2025-ben a politikai botrányok miatt kerültek a reflektorfénybe láthatatlan vagy kevéssé ismert szereplők.
A kiválasztás kritériumai viszonylag egyszerűek: az érintettek kerüljenek a figyelem középpontjába 2025-ben és korábban sokkal kevesebb szó essen róluk. A veterán politikusok és közszereplők így nincsenek a listán, kizárólag olyan személyekről beszélünk, akik sokkal ismertebbek most, mint egy éve voltak.
Zoroslav Kollár
Kollár neve nem volt teljesen ismeretlen a közéletben, hiszen az elítélt ügyvéd-vállalkozó már a 2023-as választások előtt aktivizálta magát: az életcéljának tekintette, hogy valamilyen módon megbuktassa névrokonát, Boris Kollár celeb-politikust. A Sme rodina valóban nem került be a parlamentbe, de aligha Zoroslav Kollár miatt – a párt elhasználódott.
A vállalkozó ugyanakkor 2025-ben megpróbálkozott a látványos berobbanással: pártot alapított Jog az Igazságra (Právo na pravdu, PNP) néven, óriásplakátokon szerepel és megpróbálja magához becsatornázni a kormánykoalícióban csalódott szavazókat.
Kollár a pártalapítás után az első lépést lépést Igor Matovič és Daniel Lipšic lejárató sajtótájékoztatójával alapozta meg, de csak furcsa, elsőre is manipuláltnak tűnő bizonyítékokat tudott bemutatni arról, hogy a volt miniszterelnök a 2020-as évek elején kézileg vezérelte a szlovákiai igazságszolgáltatást. A PNP Szlovákia egyetlen látható, tavaly alakult új pártja, de a közvélemény-kutatások szerint egyelőre messze van az öt százaléktól – Kollár pénzén és erőforrásain biztosan nem fog múlni a sikere.
Andrea Predajňová
Az egykori, általános közismeretlenségnek örvendő újságírót és szóvivőt technikailag még 2024 novemberében nevezte ki Martina Šimkovičová kulturális miniszter a Betléri Múzeum élére. Az elmúlt egy évben azonban viharos villámkarriert tudhat magáénak: a tisztviselő alig pár hónap alatt összeveszett a múzeum dolgozóival, akik zaklatással vádolták meg, kritikáival és személyes változtatásaival pedig ellehetetlenítette a krasznahorkai várfelújítást.
Az elvégzett munkája jutalmául májusban a Szlovák Nemzeti Múzeum vezetésével jutalmazták meg, ahol folytatta a rombolást: az intézmény több munkatársa is távozott a konfliktusok miatt és mélypontra süllyedt a hangulat a múzeumnál. Jarábik Gabriella a Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeumának vezetője is áldozatul esett a tisztogatásnak.
Predajňová Šimkovičová, valamint a többi intézmény gyakran váltakozó vezetői mellett az egyik szimbólumává vált annak, hogy az új kormány a kultúrában nem építeni, hanem rombolni akar. A tarthatatlan helyzet feloldásaként Predajňová végül decemberben jelentette be, hogy távozik a galériától – de úgy tűnik, hogy jutalomból visszatérhet Betlérbe.
Pavol Gašpar
Gašpar története szintén 2024-ig nyúlik vissza, de a Szlovák Információs Szolgálat igazgatójának valódi személyisége csak egy évvel később vált országos témává. Tibor Gašpar különösebb tapasztalatokkal nem rendelkező fiának kinevezése az SIS élére először úgy tűnt, hogy nem szolgál másra, mint a volt rendőrfőkapitány befolyásának megerősítésére.
Az SIS és Gašpar körül azonban csak sokasodtak a problémák és a botrányok. A titkosszolgálat készségesen asszisztált Robert Fico miniszterelnöknek a kormányellenes tüntetések és a háttérben meghúzódó vélt külföldi ügynök szálának kivizsgálásához.
Gašpar azonban elsősorban személyes ügyei miatt került előtérbe: először a sajtónak és a nyilvánosságnak is feltűnt, hogy a titkosszolgálatot egy olyan ember vezeti, akinek a Keresztapa maffiózó ügyvédjének tetoválása díszíti a karját, majd egy luxuskocsival okozott balesetet és a vétlennek tűnő családra próbálta hárítani a felelősséget nyomásgyakorlással és a vizsgálat befolyásolásával. Távozását tüntetéseken követelik, a személye egyesíti az ellenzéket és megtestesíti a kormány urambátyám-módszereit.
Ján Ferenčák
Amikor 2024-ben a kormány válságba jutott, elsősorban Samuel Migaľ és Rudolf Huliak neve vált ismertté az elégedetlenkedő képviselők közül – őket végül egy-egy miniszteri pozícióval engesztelte ki a kormány. Ján Ferenčák késmárki polgármester mellékszereplőnek tűnt a konfliktusban és végül maradt is a Hlas-ban. A húzás visszaütött: az idei évben többször is kiszavazott a koalícióból és nem volt hajlandó kulcsfontosságú törvények támogatására, tovább súlyosbítva a Hlas belső gondjait és tördelve a koalíció egységét.
2025 végére tarthatatlannak tűnik a helyzete: a Hlas-frakcióból elment, a pártja kihátrált mögüle (és már nem csak zárt ajtók mögött árulózzák), az egyetlen kérdés csak az, hogy a koalíció mit tud vagy akar ajánlani neki azért, hogy Migaľ és Huliak példáját követve távozzon a parlamentből.
A miniszteri tisztségek elfogytak. Ferenčák eközben belső forradalmat szítana a Hlas vezetése ellen, de Šutaj Eštok leváltására semmi ereje – viszont a médiafigyelem így is rá irányul.
„Azok a szemtelen diákok”
Érdekes módon a rengeteg koalíciós botrány ellenére új ellenzéki politikus nem tűnt fel a színen. A legtöbb párt már egy-két évvel korábban felépítette a saját vezetőit, akik a korábbi ismertségükre alapozva jelennek meg gyakrabban a médiában: ebbe a kategóriába tartozik Branislav Gröhling SaS-elnök, de akár Ódor Lajos is.
Minden korábbinál több szó esett azonban a kormánykritikus diákokról: Simon Omaník az év elején került be a hírekbe azzal, hogy nem volt hajlandó kezet fogni Peter Pellegrini államfővel és azóta is visszatérő vendége az ellenzéki tüntetéseknek, a „Muro”-ként hivatkozott poprádi gimnazista pedig a november 17-i évforduló előtt indított el egy országos krétarajz-hullámot és kényszerítette kellemetlen helyzetbe Robert Ficót.
Ellenzéki szempontból a 2025-ös év egyik újrafelfedezése, hogy a középiskolás diákok nagyon nem szimpatizálnak a jelenlegi kormánnyal (az már más kérdés, hogy egy részüknek inkább a szélsőjobb a követendő minta).
Ezt olvasta már ?
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.